Az A csoportos vb-re készülő magyar női válogatott a 15 éves debütáns, Metzler Regina góljával vezetett, ám a házigazda végül fordítani tudott.
Első hivatalos mérkőzését játszotta a magyar válogatottban Metzler Regina. A kapuban Németh Anikó kezdett, testvére, Bernadett és Szabó Fruzsina nem került a keretbe.
Az első harmadot a dánok kezdték élesebben, de Németh Anikó nagy védéseket mutatott be. Odnoga Lotti a 7., majd a 12. percben is kisbüntetést kapott, ám a kétszer két percet sikerült jól kihúzni. Kezdett aktívabbá válni a magyar csapat is, és a 15. percben megszerezte a vezetést: Odnoga lőtt kapura, a kavarodás során a kipattanót pedig Metzler piszkálta be – remek bemutatkozás a 15 éves csatártól (1-0). A dánok azonban gyorsan, egy percen belül egyenlítettek, Weis Hansen cselezett befelé a jobb oldalról, és a hosszú sarokba lőtt (1-1). Huszák Alexandra is leült két percre, aztán kiegyenlítődött a létszám a dánok büntetése miatt, ám egyik csapat sem tudott nagy zavart okozni ez alatt.
A második felvonás elején a hazaiak játszottak némi fölényben, de nagy helyzeteik nem akadtak. A meccs felénél aztán megszerezték a vezetés, miután Josefje Jakobsen távoli lövésébe Glud tette bele az ütőjét a kapu előtt (1-2). A hátrányba kerülő magyar csapat nagyobb fokozatra kapcsolt, Jókai-Szilágyi Kingának volt egy ígéretes helyzete, aztán Grkovic Jelena tesztelte távolról a Nordströmöt a kapuban váltó Repstock-Rommét. A 36. percben fórba kerültek a mieink, és ez hamarosan kettős előnnyé változott. Szépen járt a korong, érkeztek is a lövések, de Huszák, Pintér Lili, Jókai-Szilágyi Zsófia és Gasparics Fanni lehetőségét is fogta a kapus. A harmad hajráját is emberelőnyben támadhatták végig magyarok, ekkor Huszák veszélyeztetett kétszer is, ám az egyenlítés nem jött össze.
Az utolsó harmadot lendületesen kezdte a magyar válogatott, de a dánok kapusa továbbra is remekelt. Németh Anikónak is kellett nagy védéseket bemutatnia, főleg emberhátrányban. Az utolsó nyolc percben a mieink kétszer is fórba kerültek, és a lövések számával továbbra sem volt gond, ám sem távolról, sem közelről nem sikerült bevenni a kaput. A hajrában időt kért Lisa Haley, majd az utolsó 40 másodpercre a kapust is lehozta, az eredmény viszont nem változott, a dánok győztek 2-1-re.
Az összeállítás Dánia ellen:
Gasparics, Jókai-Szilágyi Zs., Metzler
Pázmándi, Rónai, Kiss A.
Jókai-Szilágyi K., Huszák, Dabasi
Somogyi, Pintér L., Pintér H.
Horváth I.
Pártos, Gowie
Szamosfalvi, Tóth E.
Grkovic, Odnoga
Németh A. (Tóth Zs.)
A keret
Németh | Anikó | GK | MAC Budapest |
Szabó | Fruzsina | GK | MAC Budapest |
Tóth | Zsófia | GK | KMH Budapest |
Grkovic | Jelena | D | KMH Budapest |
Németh | Bernadett | D | MAC Budapest |
Odnoga | Lotti | D | Dartmouth College (USA) |
Pártos | Réka | D | MAC Budapest |
Szamosfalvi | Petra | D | KMH Budapest |
Tóth | Enikő | D | KMH Budapest |
Dabasi | Réka | F | KMH Budapest |
Gasparics | Fanni | F | MAC Budapest |
Gowie | Alexandra | F | MAC Budapest |
Horváth | Imola | F | MAC Budapest |
Huszák | Alexandra | F | KMH Budapest |
Jókai-Szilágyi | Kinga | F | Vienna Sabres (AUT) |
Jókai-Szilágyi | Zsófia | F | Lulea HF (SWE) |
Kiss | Andrea | F | MAC Budapest |
Metzler | Regina | F | Vasas SC |
Pázmándi | Zsófia | F | MAC Budapest |
Pintér | Hanna | F | SDE Stockholm (SWE) |
Pintér | Lili | F | SDE Stockholm (SWE) |
Rónai | Alexandra | F | MAC Budapest |
Somogyi | Vivien | F | KMH Budapest |
A stáb
Lisa Haley | Head Coach / Szövetségi kapitány |
Mika Väärälä | Coach / Edző |
Kis András | Coach / Edző |
Budai Krisztián | Goalie Coach / Kapusedző |
Ács Ferenc | S&CC / Erőnléti edző |
Tornyi Gábor | Equipment manager / Felszerelés menedzser |
Dénes Veronika | Physiotherapist / Rehabilitációs edző |
Mondl Viktória | Sport massage therapist/ Sport masszőr |
Jasó Judit | Team Manager / Csapatvezető |
Dr. Széplaki Attila | Team doctor / Csapatorvos |
Nagy István/Soós Judit | Sportpszichológus /sport psychologist |
Kaposi Dávid | Press / Sajtó |