Kiskarácsony, nagy csaták

2017.12.22. 11:12 |
Két találkozóval folytatódik az Erste Liga. A Dunaújváros megyei rangadón kezdené el építeni újabb győzelmi sorozatát, míg a Ferencváros a címvédő DVTK ellen mászna ki a gödörből.

Dunaújvárosi Acélbikák–Fehérvári Titánok 18.00

A Dunaújvárosi Acélbikák 11 meccses győzelmi szériája Miskolcon megszakadt, de a csapat most arra készül, hogy új sorozatot építsen fel. Ennek első eleme a Fehérvári Titánok elleni pénteki találkozó lehet.

Harmadszor találkozik Fejér megye két csapata. Az első két alkalommal a DAB örülhetett: idegenben 2-0-ra, míg otthon 5-3-ra győzött.

Jason Morgan, a Dunaújváros kanadai vezetőedzője szerint fontos lenne sikerrel zárni a karácsony előtti időszakot.

„Egy nagyon érzelemdús mérkőzésen vagyunk túl a DVTK Jegesmedvék ellen. Mindig nehéz elveszíteni egy nagyon szoros meccset - főleg, ha a címvédőt tudtuk megszorongatni. A karácsonyi szünetre mindenképpen úgy akarunk elmenni, hogy jól érezzük magunkat és elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel. Ehhez az kell, hogy tanuljunk a szerdai mérkőzésből, de egyben felejtsük is el, ami ott történt, újrafókuszáljunk és felkészüljünk az előttünk álló kihívásra. Kőkemény meccsre számítok, és arra, hogy a srácok a szívüket-lelküket a jégre viszik” – közölte a tréner.

A legutóbbi két meccsét elveszítő Fehérvár edzője arról beszélt, hogy tanulniuk kell a legutóbbi újvárosi meccsből.

„Egy jó formában lévő és megerősödött Dunaújvároshoz látogatunk. Legutóbb a speciális helyzetek döntöttek. Remélem, hogy ezeket átbeszélve jó meccset tudunk játszani, és pontot rabolunk” – mondta Kóger István.

Ferencvárosi Torna Club–DVTK Jegesmedvék 18.00

A bajnokságban legutóbbi négy meccsét elbukó Ferencváros a listavezetőt fogadja. A zöld-fehérek szerdán nagy pofont kaptak a kupában is, a MAC-tól 8-1-es vereséget szenvedtek. A fővárosiak ugyanakkor remek hazai mérlegükre támaszkodhatnak, otthon 12 meccsből 10-et megnyertek, de pont a DVTK távozott győzelemmel Pesterzsébetről.

„Oda kell tennünk magunkat az elejétől fogva, nem lehetünk nyámnyilák. Nagy változás kell a fejekben, hogy fel tudjuk venni a ritmust egy jobb csapattal. Gödörben vagyunk, de össze kell ráznunk magunkat, mert hamarosan kezdődik a rájátszás, csapatként kell együtt dolgoznunk” – mondta Rafaj Attila, az FTC csapatkapitánya.

A DVTK biztosan vezeti a bajnokságot, még úgy is, hogy hétfőn hosszabbítás után kikapott Újpesten. A miskolciak vezetőedzője a fárasztó menetelésről és a következő napokról is beszámolt.

„A Ferencváros vissza akar majd nekünk vágni legutóbbi három vereségért, ők lesznek hazai pályán, így igencsak nehéz dolgunk lesz. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy a csapatunk a Kontinentális Kupával, a Visegrád Kupával, és a Magyar Kupával együtt 40 tétmérkőzést játszott a szezon kezdete óta, míg az ellenfeleink csak harminc körül járnak. Ez nagyon sok. A játékosok nem gépek, nem tudnak minden meccsen ugyanolyan teljesítményt nyújtani, de azon leszünk, hogy az hátralévő kilenc fellépésünkön elegendő pontot szerezzünk ahhoz, hogy megnyerjük az Erste Liga alapszakaszát. A pénteki mérkőzés után a csapat kap két nap pihenőt, de karácsony első napján, hétfőn már ismét jégen leszünk, hiszen a keddi karácsonyi találkozóval együtt január 2-ig négy meccset játszunk, így nincs sok idő a lazításra” – mondta Mikael Tisell.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV