A Fehérvár cseh túrával kezdi a BL-kalandot

2024.09.04. 14:59 |

A Hydro Fehérvár AV19 második alkalommal vehet részt a Bajnokok Ligájában, roppant feszített menetrend következik a csapat számára a következő hetekben. Csütörtökön a Pardubice, szombaton a Sparta Praha ellen játszik a csapat.

Két-két cseh, svéd és svájci csapat jutott a Fehérvárnak a Bajnokok Ligája (CHL) májusi sorsolásán. Bivalyerős együttesekről van szó, amelyek közül a Lausanne-nal, a tavalyi győztes Geneve-Servette-tel, valamint legelőször a svéd Färjestad Karlstaddal játszhat hazai környezetben a csapat.

„Ugyanakkora, vagy ha úgy tetszik, még nagyobb lehetőség a mostani BL-szereplésünk, mint a két évvel ezelőtti” – fogalmaz Szélig Viktor, a Hydro Fehérvár AV19 általános menedzsere. – Elsőre is óriási dolog volt, de senki sem gondolta volna, hogy három éven belül mindez megismétlődik. Bitang nehéz a Bajnokok Ligájába bekerülni, ráadásul két éve 32, most 24 csapat van a mezőnyben, ez az európai hoki sűrűje. A legjobb csapatok versengenek itt, így óriási megtiszteltetés, hogy a részesei vagyunk a sorozatnak. Két éve, mint organizáció, nem igazán tudtuk, mire számítsunk, most már tudjuk, és látjuk is, hogy sokkal nehezebb dolgunk lesz, és nagyobb kihívást jelent az idei kiírás. Két éve három csapattal, köztük két nagyon jóval játszottunk, most hat nagyon jó csapat következik. Talán jól szemlélteti a helyzetet, hogy a Hockey Archives 250-es európai klub toplistájának 1., 2., 7., 12., 14. és 48. helyezettjével találkozunk idén, utóbbi csapat, a Genf az előző kiírás győztese – mi ezen a listán a 97., egyébként nem rossz pozícióban vagyunk, az ICEHL-csapatok közül a Klagenfurt és a Salzburg előz meg minket.”

Az idei Bajnokok Ligája-szereplés nemcsak a lebonyolítás miatt lesz más és különleges a klub számára, hanem azért is, mert a Fehérvár immáron az Alba Arénában fogadhatja a csapatokat.

„Nagy kihívás mindenkinek, aki az aréna körül dolgozik, meg kell szokni mindenkinek ezt az új helyzetet, biztos lesznek kisebb döccenők is. De egy ilyen aréna belakásának ez az útja, sokkal nagyobb kapacitást kell kezelnünk, mint a Raktár utcában. A csapat a tavalyi alapszakasz-szerepléssel magasra tette a mércét, bízom benne, hogy a közönséggel hamar egymásra talál, egyúttal abban is bízom, hogy a törzsszurkolóink mellett köszönthetünk majd új érdeklődőket is az Alba Arénában, akik aztán vissza-visszatérnek majd hozzánk.”

Szélig Viktor szerint valóban nagy edzői kihívás a rövid felkészülési idő mellett nekivágni az új idénynek, főleg így, hogy a mérce tényleg magasan van. Türelemre is lesz szükség a játékosok és az edzők részéről is, hogy a csapat belelendüljön az új szezonba.

Kiss Dávid nemrégiben azt nyilatkozta, vezetőedzői karrierje legnehezebb felkészülési időszaka ez a mostani, nagyon kevés idő állt rendelkezésre az első tétmeccsek előtt. Így a BL-t is a csapatépítésre használja fel akarva-akaratlanul is a csapat, amely az első ICEHL-meccsét majd csak szeptember 20-án játssza a Pustertal otthonában, három nappal a Ferencváros elleni Szuperkupa-döntő után (az Audi Hungaria Szuperkupára jegyeket az eventim.hu oldalon lehet vásárolni.)

„Tudtuk, hogy ez lesz a felkészülés menetrendje, ehhez kell alkalmazkodnunk” – mondja Kiss Dávid. – Ettől függetlenül óriási lehetőség a BL-szereplés a fehérvári, de a magyar jégkorongnak is. A legjobb csapatokkal játszunk, akár az említett toplistára is utalhatok, ez hatalmas kihívás számunkra. De ennél a sebességnél lehet épülni, fejlődni, örülünk, hogy ezt a lehetőséget megteremtettük magunknak. Egyelőre a Pardubice csapatára készülünk, nagyon magas szintet jelent az a játék, az a tempó, amit akár védekezésben, akár támadásban nyújt a cseh csapat, szóval nagy fókuszra lesz szükségünk a jégen.”

A Fehérvár 13 csatárral, 8 védővel és 2 kapussal utazott Csehországba, a Pardubice elleni mérkőzés csütörtökön, 17 órakor kezdődik, a Sport 1 élőben közvetíti.

(Fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19)

A Bajnokok Ligája-mérkőzések további programja:

Szeptember 5., 17:00:
Pardubice (cseh)–Hydro Fehérvár AV19

Szeptember 7., 18:30:
Sparta Praha (cseh)–Hydro Fehérvár AV19

Szeptember 12., 19:30:
Hydro Fehérvár AV19–Färjestad Karlstad (svéd)

Szeptember 14., 16:00:
Hydro Fehérvár AV19–Lausanne (svájci)

Október 8., 19:00:
Skelleftea AIK (svéd)–Hydro Fehérvár AV19

Október 15., 18:30:
Hydro Fehérvár AV19–Genéve-Servette (svájci)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV