„Egy aprócska kis mozdulat, amelyet játékvezetői pályafutás alatt, számtalanszor tett meg. „Ez azonban egészen más” – fordult meg a Magyar Jégkorong Halhatatlanjai közé tartozó, Schell László fejében.
Valóban más volt ez a korongbedobás a Ferencváros – Érsekújvár összecsapáson, amelyet ő indított el.
Pályafutása úgy kezdődött, mint valamennyi gyereké. Vágyakkal tele és ígéretesen. Azt remélte olyan hokista lesz majd belőle, akit imádni fog a lelátó népe. Erre meg is volt az esélye, hiszen pazarul korcsolyázott. Valami azonban hiányzott belőle, hogy klasszissá váljon és erre ő maga is rájött, már ifi korában. Így aztán, abbahagyta a jégkorongot. Akkor is világklasszis lesz belőlem – hajtogatta csökönyösen és játékvezetőnek állt.
Szépen lépkedett előre a bírói szamárlétrán. El is jutott a magyar első osztályig, aztán nemzetközi minősítést szerzett és fújta a sípot – ahogy akkoriban hívták – négy C-, két alkalommal pedig B-csoportos világbajnokságon. Arra azonban legmerészebb vágyálmaiban sem gondolt, hogy a legfelső osztály, az A- csoport küzdelmein is fújhatja a sípot.
1977-ben hívták meg először a legjobbak VB-jére. Az indulás előtti napon az estét, Schelléknél töltöttük. Túl voltunk a pompás vacsorán, néhány pohár boron és egy remek Monopoly partin. (Ha valaki nem tudná, ez egy méltán híres társasjáték.) A búcsú kézszorításnál mindketten akartunk mondani valamit, de – mintha tegnap történt volna – csak annyi jött ki a szánkon: „Hát akkor, szevasz!” Ebben azonban benne volt minden: Kétely, remény, és az a hit is, hogy sikerül megállnia a helyét.
Mi az, hogy sikerült?! Ezután még további három alkalommal hívták meg vezetni a legjobbak seregszemléjére. Kétszer, ő is közreműködött a világbajnoki döntő levezetésén. A „kis Schellből” tehát – ahogy eltervezte – nagy játékvezető lett! Olyannyira nagy, hogy beválasztották a Nemzetközi Jégkorong Szövetség Hírességeinek Csarnokába. Később, amikor létrejött, a Magyar Jégkorong Hírességeinek Csarnokában is azonnal helyet kapott.
Vasárnap ő végezte el a kezdődobást az erzsébeti stadionban. Csak remélni tudom, hogy a két csapat játékosai tisztában vannak vele mekkora megtiszteltetés érte - őket!
Szöveg: Török László
Fotó: Claus János
