Médiapartnerünk, a Nemzeti Sport kint járt az A-csoportos világbajnokságon, Prágában, és ha már arra járt, természetesen beszélt a szapporói sikerkapitányunkkal, a manapság a német válogatottat irányító Pat Cortinával. Alább a szerkesztett videórészlet, illetve a teljes interjú.
Ez a harmadik világbajnoksága a német válogatottal. Miként éli meg?
Ha az eredményekből indulunk ki, nyilván nem olyan jól, mint amennyire szeretném – felelte Pat Cortina, akivel 2008-ban feljutottunk, és 2009-ben szerepeltünk az A-csoportban, jelenleg pedig a német válogatott szövetségi kapitánya. – Az első mérkőzésünk rendben volt, hiszen szereztünk három pontot Franciaország ellen, pedig nem úgy játszottunk, ahogy kellett volna. A második játéknap nyilvánvalóan nehéz volt a bivalyerős Kanada ellen… Aztán jött Svájc: abból a meccsből egy-két pontot kiszedhettünk volna, és akkor boldogabbak lettünk volna a Svédország elleni folytatás előtt. Ám nagyjából erre számítottunk, Franciaország és Svájc olyan válogatott, amellyel fel tudjuk venni a versenyt – Kanadával nem.
Mi a hivatalos cél?
Az olyan csapatok esetében, mint amilyen a miénk is, minden lehetséges. Természetesen a negyeddöntőbe jutás az álom, ugyanakkor álom a rémálom is, az meg a csoport utolsó helye és a kiesés volna. Maradt három meccsünk, és továbbra is bármi megtörténhet. Ha a csoport negyedik helyéhez végzünk közelebb, nem a hatodik-hetedikhez, elégedettek lehetünk. Sok a sérültünk, főleg a hátvédek között, márpedig nekünk súlyos csapás, ha a legjobbjaink hiányoznak.
Mennyire más vagy nehezebb, hogy már nem négy négyes, hanem két nyolcas csoport van?
Sűrűbb a menetrend, hét mérkőzés van tíz nap alatt. És mindegyik fontos, olyan, mint egy döntő. Így aztán mindennap fittnek kell lenni, ami nagy kihívás – de azért szórakoztató az egész.
Pedig 2009-ben kilenc, idén tíz góllal veszített aktuális csapatával Kanada ellen… Nem idegesítő, hogy szülőhazája válogatottja állandóan elgyepálja?
Sosem felemelő ennyivel kikapni, és a 2009-es alkalomra nagyon jól emlékszem, Kanada akkor is erős kerettel jött.
Tavalyelőtt azt mondta, bánja, hogy annak idején nem engedte meg, hogy a magyar válogatott játékosai élvezzék az A-csoportos világbajnokságot, pedig könnyen lehet, sosem jutunk vissza – jövőre ott leszünk!
Ami engem nagyon boldoggá tesz! Örülök, hogy így alakult, bár már szinte senki sem maradt a mostani keretben az én csapatomból. 2009-ben azért volt kemény a torna, mert bent akartunk maradni, és nem élveztük annyira a világbajnokságot, amennyire lehetett volna. Jövőre biztos vagyok benne, hogy másképp lesz, és a válogatott tagjai minden játéknap minden egyes percét élvezik majd.
Követte a divízió 1/A vébénket?
Az interneten igen, természetesen. Szorítottam a magyar barátaimnak. Boldog vagyok, hogy sikerült a feljutás.
Hogyan képzeljük el? Nézte a tévét, frissítgette az eredménykövetést a mobilján?
Pontosan, lestem a számítógépem, a mobilom, minden alkalommal, amikor lehetőségem volt.
Tartja még a kapcsolatot a volt kollégákkal?
Sajnos nem annyira, amennyire szeretném. Az első néhány évben jobban ment, azóta túl sok dolgom van, főleg ilyenkor, a világbajnokság alatt. Viszont amikor beszélünk a barátokkal, olyan, mintha nem hagytunk volna ki semennyi időt.
Mit szól ahhoz, hogy a volt játékosai sorra állnak át a „sötét oldalra”, és lesznek trénerek?
Remélem, élvezik, és a legjobbakat kívánom nekik! Egyszer talán lehetek a másodedzőjük.
Ezt komolyan mondja?
Persze! Mindig viccelődtem velük, hogy egyszer ők is edzők és ugyanolyan őrültek lesznek, mint én vagyok, és akkor felkérnek majd másodedzőnek.
Ha tehetné, mit kívánna most? Hogy mondjuk a német válogatottal idén megcsípje a negyeddöntőt, jövőre pedig játsszon a magyar csapattal?
Nem is tudom. Haladjunk lépésről lépésre! Legyen az, hogy most bejutunk a negyeddöntőbe, a magyar válogatott azonban a másik csoportba kerül jövőre, mert akkor élvezhetem a meccseit. Így lenne jó.
(Fotó: IIHF/Andre Ringuette)
