Chernomaz: "Máshogy mennek majd a dolgok"

2013.02.02. 17:51 |
Chernomaz már Magyarországon készül.

Rich Chernomaz pénteken megérkezett Magyarországra, és már meg is kezdte a munkát. A válogatott holnap kezdi meg a felkészülést a jövőheti Négy Nemzet Tornára. 

- Pár nappal hamarabb akartam jönni - mondta még a reptéren a határozott fellépésű Chernomaz -, hogy még a fiúk érkezése előtt, hogy mindent előkészítsek. Egy fontos üzenetet mindenképpen meg kell érteniük, nálam lehet, hogy nem úgy mennek majd a dolgok, ahogy eddig megszokták. Meg akarjuk nézni a fiatalabbakat is, hogy milyen messze vannak még, illetve, hogy vannak-e már olyanok, akik harcolhatnak pozíciókért. Ez most még csak a kezdet lesz, most először el kell érnünk, hogy a csapat ugyanabba az irányba nézzen, méghozzá előre. Együtt, csapatként kell játszaniuk, meg kell tanulniuk egy szisztémát, amit tanítok, és kemény munkával el tudjuk érni a céljainkat. A lengyelországi torna után visszamegyek még Münchenbe, a feleségemmel elmegyünk egy hétre nyaralni. De aztán folytatódik a kemény munka, márciusban idejövök megint Magyarországra. Hogy pontosan mikor, az attól is függ, hogy a Volán hogyan teljesít az EBEL-ben. Remélem, továbbjutnak, és lesz még játék lehetőségük. Ha nem, akkor még márciusban ki kell találnunk valamit, hogy edzésben maradjanak. Azt szeretném, hogy a legjobb formájukban kezdjék el az áprilisi felkészülést.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV