Chernomaz elégedett a junior évkezdéssel

2013.08.29. 19:21 |
Egy győztes meccsel zárta a junior-válogatott a négynapos táborát.

Egy 3-2-es győzelemmel fejezte be táborát a junior-válogatott, így három meccsen két győzelem és egy vereség lett a mérleg. 

A két divízióval feljebb játszó szlovén válogatott ellen második győzelmét is megszerezte a csapat. Már az első harmadban elhúztak a fiúk Erdély Csanád és Szabó Pál Krisztián góljával, de az ellenfél kétszer is felzárkózott. Gágyor Péter azonban bebiztosította a győzelmet, így két vereséggel küldtük haza Szlovéniát. 

A kezdet tehát jól sikerült, decemberig pedig még van idő, hogy a Miskolc által vendégül látott világbajnokságra rendesen felkészüljön a csapat. A Divízió II/A csoportban idén nem lehet más cél, mint a feljutás, ehhez pedig Horvátország, Románia, Hollandia, Litvánia és Észtország legjobbjait kell magunk mögé utasítanunk.

Rich Chernomaz, a junior-válogatott vezetőedzője értékelte a világbajnokság felé vezető út első lépcsőfokát.

cherno

Ezen a négy napon tettünk egy lépést a jó irányba, színvonalas három meccset sikerült játszanunk, és külön öröm, hogy csak négy gólt kaptunk, pedig egy erős csapattal játszottunk. Nagyon eredményes volt a tábor, 45 játékost hívtunk be, majd két csapatnak adtunk lehetőséget játszani. Úgy gondolom ez most főként arra szolgált, hogy megnézzük, hol tartunk, és lefektessük a szisztéma alapjait a srácok fejében. Szerencsére megértették mit várunk tőlük, és igyekeztek eszerint dolgozni.

Mindig jó az önbizalomnak, ha győztes meccseket játszunk, úgyhogy emiatt is örülhetünk ebben a táborban. Most még csak ismerkedünk a fiúkkal, de úgy gondolom, már oda-vissza kezdjük megérteni egymást, és látjuk, ki mire képes, ez pedig csak még jobb lesz a jövőben.

Ahhoz, hogy konkrétumokat mondjak az egyes pozíciókról, játékosokról, még nagyon korán van, hiszen ez volt az első táborunk. Persze vannak olyanok, akiknek első ránézésre jobb lehetőségeik vannak, de még bármi megtörténhet decemberig. Az a filozófiám, hogy attól még, mert valakinek jól megy egy táborban, még nem tekintek rá jobb játékosként, hiszen elképzelhető, hogy egy hónap múlva már fordul a kocka. És ennek az ellenkezője is igaz: lehet, hogy egy játékos épp rossz hetet fogott ki, ettől még lehet nagyon tehetséges. Kizárólag hosszú távon dől el, kinek mennyire megy a játék ebben a csapatban.

Azoknak a srácoknak, akiktől tegnap elbúcsúztunk, meg is mondtuk, hogy várjuk vissza őket. Egészen decemberig, az utolsó táborig szeretnék újra és újra lehetőséget biztosítani a játékosoknak, hogy a világbajnokságra tényleg a legjobbakkal mehessünk.

Pénteken reggel utazom haza, de szeptember 16-án már jövök is vissza a következő táborra.”

 

Fotók: Modla Ferenc András

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV