Buzás: „új csapatot építünk”

2015.09.25. 17:51 |

Kétnapos összetartáson vett részt az U18-as női válogatott a Tüskecsarnokban, melynek végén Buzás Norbert szövetségi kapitánnyal beszélgettünk.

„Ebben az évben újjáalakulnak a női jégkorong válogatott stábjai, a felnőtt csapatnál Marton Tibor a vezetőedző, az U18-nál jómagam. A „nagy generációnk” utolsó, ’97-es születésű játékosai ki kinőttek az ifi korosztályból, vagyis teljesen kicserélődött az a csapat, amelyik Tromsoben „A” csoportba jutott. Most egy új csapatot építünk és ennek az első állomása volt ez a kétnapos összetartás. Negyven játékos volt itt és hat kapus, jelen volt néhány lány az U15-ös válogatott legidősebbjei közül is, hiszen az a program három éve működik már, onnan is kezdenek megérkezni az első fecskék. Bár ők egyelőre nem játszhatnak a világbajnokságon, de már most magas színvonalon játszanak, képesek voltak lépést tartani az idősebbekkel a táborban, ez mindenképp jó előjel a jövőre nézve.”

„Tegnap együtt edzett a teljes bő keret, ma két részre osztottuk őket, délelőtt két 50 perces edzésünk volt, délután egymás ellen játszottak a lányok. Emellett taktikai elemeket vettünk át az elméleti foglalkozásokon, illetve Medgyes László, a női válogatottak felszerelés menedzsere is tartott előadást a lányoknak. Nagyon jó hangulat volt, a lányok nagyon fegyelmezetten dolgoztak, becsempésztünk pár csapatépítő feladatot is a programba, én azt gondolom, remek két napon vagyunk túl.”

„Természetesen ezt az ifi válogatottat nem szabad az előzőhöz hasonlítani, hiszen az egy három éves folyamat után robbant be a köztudatba a selejtező után. Ezeknek a lányoknak azonnal vébén kell teljesíteni, időt kell hagyni, amíg összecsiszolódnak, csapattá érnek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ebben a szezonban jó programot tudott összeállítani nekünk a jégkorongszövetség női szakága, négy nemzet tornákon tudunk részt venni, több edzőmeccset játszhatunk és számos összetartásunk lesz, így januárban a hazai rendezésű vébére egy kicsivel rutinosabb, összeszokottabb csapat korcsolyázhat ki majd, mint amilyen most van. Az előző évekhez képest viszont ezúttal a tisztes helytállás a cél.”

A női U18 Divízió 1-es világbajnokság 2016. január 10-16. között Miskolcon kerül megrendezésre.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV