Büntetőkkel nyert a Fehérvár

2019.01.29. 22:01 |
Ismét szétlövés döntött a Vasas és a Titánok meccsén az Erste Liga középszakaszában.

Schiller-Vasas HC –Fehérvári Titánok 1-2 (0-1, 0-0, 1-0, 0-0, 0-1) – szétlövéssel

A két fiatal csapat meccsén a Titánok játszottak fölényben az első harmadban, első emberelőnyüket kihasználták Mihály Ákos révén. A Vasas a 40. percben közel járt az egyenlítéshez, és bár a korong a kapuson túljutott, végül sikerült tisztázni.

Az utolsó felvonásban három emberhátrányt is kibekkelt a Fehérvár, de az 58. percben összejött az egyenlítés a hazaiaknak: a Gyenes Dávidról kipattanó korongot a válogatott keretbe is behívott Fejes Nándor közelről belőtte.

A hosszabbításban mindkét csapatnak voltak lehetőségei, ám a kapusok hárították a próbálkozásokat. Jöhettek a büntetők, amelyeket csak Székely Mádai Gergő, illetve Mazzag Dániel lőtte be. A hatodik körben viszont Székely Mádai hibázott, míg Beukeboom nem, így a Titánoké lett a két pont.

A székesfehérvári együttes ezt megelőző három találkozóját is megnyerte a középszakaszban, és továbbra is vezeti az alsóházat, míg a Vasas is előrelépett.

Nyilatkozatok

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: „Amikor a büntetőkig megy egy mérkőzés, a legapróbb dolgok döntenek. Végig benne voltunk a meccsben, egy gólon tartottuk az alsóház éllovasát, és a Fehérvár szinte biztosan bent lesz a rájátszásban. Mi szeretnénk a közelébe kerülni annak, hogy erre esélyünk legyen. Úgy érzem, mindent megtettünk 60-65 percig, a hosszabbításban is eldőlhetett volna akár oda, akár ide. Egy közönségszórakoztató meccset játszottunk. Ha visszamegyünk egy kicsit a bajnokság elejére, akkor nyolcat kaptunk ettől a Fehérvártól, azóta egy-két három gólt, és mi is szerzünk ennyit, szóval mindenképpen biztató a csapat játékának a képe.”

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Sajnos, az utolsó harmadban elég sok kiállítást hoztunk össze, és az energiánk elfogyott, ezért nem tudtuk megtartani az egygólos előnyünket. Úgy néz ki, a Vasassal mindig izgalmas meccset játszunk, és mindegyik a hosszabbítás vagy a büntetők során dől el. Boldognak kell lenni a két pont miatt, mert nagyon fontos két pont volt ez. A Vasas jól játszott, ezzel együtt úgy érzem, sok időt tudtunk tölteni a támadóharmadban, és rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani, amik ma nem befelé pattantak. Van ilyen, remélem, a következő mérkőzésen már a kapuban kötnek ki ezek a lövések. Az első, büntetők után aratott győzelmünk ez a szezonban, örülünk neki.”

(Fotó: Schiller-Vasas/ Vasas Attila)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV