Büntetőkkel győzött a Fehérvár

2017.10.30. 23:48 |
A Fehérvári Titánok csapata szétlövéssel győzött a Brassó ellen az Erste Ligában, ezzel megszakította ötmeccses nyeretlenségi sorozatát.

Már hét másodperc után vezetett a Fehérvári Titánok csapata: a korongbedobás után Schoenmakers vitte fel a pakkot, a kipattanót pedig Joe Antilla lőtte be. A Brassó a hatodik percben egyenlített Mihály Árpád egyéni akciójával. Sok volt a kiállítás a következő percekben, ám emberelőnyben egyik csapat sem tudott újabb gólt szerezni.

A második harmadban felváltva forogtak veszélyben a kapuk, majd a 29. percben egy kijátszott akció végén Szabó Krisztián értékesítette Szaller kipattanóját, így újra a Fehérvár vezetett. Harcolt az egyenlítésért a Brassó, de a hazaiak jártak közelebb az újabb gólhoz, ám kétszer is a kapuvasat találták el.

A záró etap elején egalizáltak a vendégek: egy kipattanót a nemrég igazolt Mason Wilgosh lőtt be. A Brassónak a későbbiekben is több nagy helyzete volt, ám Kornakker Dániel jól védett. Újabb találat nem esett, ahogy a ráadásban sem, amikor a Fehérvár volt aktívabb, így jöhettek a büntetők. Végül a hetedik sorozatban a Titánok mindössze 18 éves játékosának, Péter Andornak a lövése döntötte el a meccset.

A Fehérvár öt vereség után nyert, és pontszámban utolérte a Brassót.

Fehérvári Titánok-ASC Corona Brasov 3-2 (1-1, 1-0, 0-1, 0-0, 1-0) - szétlövés után

Nyilatkozat

Kóger István, Fehérvár:  „Voltak periódusok, amikor a jól játszott a Brassó, és helyzeteket tudott kialakítani, de ezeket sikeresen kivédekeztük. Ettől függetlenül egy nagyon könnyű első gólt kaptunk, egy oldalról jövő váratlan lövés, ami fogható lett volna, 2-1-es vezetésnél pedig kicsit félvállról vettük a dolgokat, ami egy újabb gólt eredményezett. Tulajdonképpen mérges vagyok, mert könnyű gólokat engedtünk az ellenfélnek, bár ettől függetlenül nagy sanszokat sikerült kivédekeznünk, de összességében azt gondolom, hogy uraltuk a mérkőzést, és benne lett volna a három pont. Nagyon kellett ez a győzelem a csapatnak, hogy a hitünket, az önbizalmunkat és a jókedvünket ne veszítsük el. Ez a mérkőzés megmutatta a csapat karakterét, és a továbbiakhoz önbizalmat ad nekünk.”

Martin Lacroix,Brassó: „Nem vagyok elégedett az egy ponttal, amit szereztünk. Ha megnézzük, hogy hat nap alatt négy mérkőzést játszottunk ráadásul sokat utaztunk, egyáltalán nem játszottunk rosszul és sok helyzetet dolgozunk ki öt az öt ellen. Úgy érzem, hogy meg kellett volna nyernünk a mérkőzést rendes játékidőben, és a hosszabbításig sem kellett volna eljutni. A hosszabbításban három a három ellen bármi történhet, ahogy a büntetők során is. Csalódottak vagyunk.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV