Büntetőkkel behúzta a szomszédvári rangadót a FEHA19

2024.01.14. 19:40 |

A székesfehérváriak kétgólos hátrányból egyenlítve győzték le a Dunaújvárosi Acélbikákat.

Energikusan kezdtek a fehérváriak, folyamatos volt a játék és a nyomás a dunaújvárosi kapun. Jó két perc után kijött a szorításból a vendégcsapat, ezúttal az ő pillanataik következtek. AZ 5. percben hatalmas védelmi hibát követően Dostálek szólózhatott, Melnyicsuk mamuttal hárított. A századik Erste ligás mérkőzésén szereplő Ambrus Csongoré volt az első kiállítás, jól zárt a hazai védelem, eseménytelenül lepergett a két perc. Egyenlő létszámban váltakozó sikerrel nyüstölték egymást a csapatok, majd Németh Zalán csattant a palánknak Ahonen jóvoltából. A kis Volán jól játszotta meg a fórt, számos helyzetet kialakított, Tóth Balázs ketrece előtt többször is veszélyesen pattogott a korong. A kiegészülés után is lendületben maradtak Blaskóék: a 15. percben Strazdins kapott remek átadást, Nemes elgázolta, közben elvitték a kaput is. Az újabb fehérvári emberelőny is veszélyes volt, Dézsi kapuvasig jutott. A végén 21 másodperc alatt két gólt ütve büntetett a DAB; előbb Svars kékvonalas löketébe tette bele az ütőjét Sziszak (0-1), majd Szalma piruettje után Blomberg szintén messziről bombázott a felsőbe (0-2).

A szünet után is jobban sikerült a hazaiaknak az első pár perc, Ulamec szólóját fogta Tóth. Az újvárosiak gyorsan reagáltak, Melnyicsuknak akadt dolga bőven. Többször is rosszul cserélt a FEHA, 3 az 1 elleni kontrában jöhettek Lorraine-ék, ezt is kifogta az orosz kapus. Ritmust fogott a vendégcsapat, megzavarodott a házigazda, futószalagon jöttek a dunaújvárosi helyzetek: egy hátsó palánkról visszapattanó korong a gólvonal előtt és Melnyicsuk háta mögött csúszott el keresztbe. A fölény emberelőnyt kamatozott, Dobos révén most a fehérváriak kontráztak, a rövidbe tartó lövést Tóth hárította – mindkét kapus remekelt. Darált a Fehérvár, próbált szépíteni. Blasko és Somogyi került heves nézeteltérésbe egy túlzottan kemény kapustámadás miatt, bunyó nem lett az esetből. Egyre több ütközés színezte a játékot, Alapi gáncsolását már befújták a játékvezetők. Nagy esélyt kapott a DAB, hogy eldöntse az összecsapást. Melnyicsuk repkedett a ketrec előtt, majd egy hazai korcsolya állta útját a gólba tartó korongnak. A végére FEHA-lövések maradtak, az eredmény nem változott.

A záró harmad elején igyekeztek a hazaiak, de elcserélték magukat és a kiállítás – bár az emberhátrányt kivédekezték – értékes perceket vett el a felzárkózásból. A 46. percben megtört a jég: Farkas László passza után Falus csatárokat megidéző módon fonákkal emelt a hálóba (2-1). Újra nyílt lett a meccs, gyorsan rendezte sorait a Dunaújváros, elmaradtak a várt fehérvári rohamok. Okosan passzolgattak a látogatók, fegyelmezetten tették-vették a pakkot, nem engedtek lehetőséget ellenfelüknek. Mígnem jött egy emberelőny, de Strazdins és Zezelj a jobbnál is jobb helyzetig passzolgattak, így odalett a lehetőség. Az 57. percben egyenlő létszámban a „százados”, Ambrus Csongor lövése már kapuban kötött ki (2-2). A végére további FEHA-helyzetek maradtak, újabb gól nem esett, jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban csak helyzetekig jutotta a felek, büntetők döntöttek a bónuszpont sorsáról. Az első két kör után Blasko köténygóljával a fehérváriak álltak jobban, Dostálek a harmadikban egyenlített. Kimaradt rávezetések után az ötödik körben Ulamec döntött (3-2). A FEHA kétgólos hátrányból felállva, büntetőkkel legyűrte megyei riválisát.

FEHA19–Dunaújvárosi Acélbikák 3-2 (0-2, 0-0, 2-0, 0-0, 1-0)

Anatolij Bogdanov vezetőedző, FEHA19:

"Szerintem az első harmad volt a legjobbunk ma, tetszett, ahogyan beleálltunk a meccsbe, sok helyzetet alakítottunk ki. Sajnos nem a mi javunkra pattantak a korongok, az ellenfél pedig rendkívül hatékony volt, néhány gólhelyzetük akadt csak, ezekből azonban kettőt kihasználtak. Ez a jégkorong, így van ez. Talán ez kizökkentett minket a ritmusból, a második harmadban többször felálltak a harmadunkban, akadtak nehézségeink. Melnyicsuk ma is kulcsjátékos volt, nagyon jól védett, megadta nekünk az esélyt a pontszerzésre, a felzárkózásra. Nagyszerű első gólt szereztünk, aztán lemosolygott ránk Fortuna, kiegyenlítettünk, utána akár a győzelmet is megszerezhettük volna. A büntetőknél mindig a szerencse dönt, ma a mi javunkra dőlt el a párbaj. Örülök a játékosok sikerének, remélem, ez önbizalmat ad nekünk az erdélyi túrára, szükségünk lesz rá. Megyünk tovább, együtt dolgozunk, összetartunk, hiszek a csapatban, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek. Felkészülünk a következő mérkőzésekre, és igyekszünk maximális energiaszinttel játszani a folytatásban is, ennek révén lehet majd esélyünk a pontszerzésre."

Niko Eronen vezetőedző, DAB:

"Ma nem használtuk ki a gólhelyzeteinket: az első harmadban két gólt is szereztünk, a második harmadban több ízben is emberelőnyben voltunk, ám háromszor is üres kapura hibáztunk. Ennek tulajdonítom a vereséget. A harmadik harmadban meg kellett volna őrizni a kétgólos előnyt a végéig, sőt, nemcsak megőrizni szerettük volna, hanem növelni. Gyermeteg hibát követtünk el az első gól előtt, ezzel reményt adtunk az ellenfélnek. Utána úgy éreztem, uraljuk az eseményeket, de balszerencsés második gólt kaptunk. A végén pedig ők voltak határozottabbak a büntetőknél."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV