Büntetők döntöttek a derbin, Wehrs remekelt a GYHK ellen

2021.12.04. 21:13 |

Két találkozó sem dőlt el 60 perc alatt szombaton az Erste Ligában. Az UTE szétlövésben verte az FTC-t egy küzdelmes rangadón. A DVTK ktégólos hátrányból állt fel, és nagyszerű emberelőnyös játékának köszönhetően legyőzte a Gyergyót. Az ajkai matinén a Dunaújváros megtréfálta a MAC HKB-t.

UTE - FTC-Telekom 2-1 (0-0, 0-1, 1-0, 0-0, 1-0) büntetők után

A derbin remek hangulat fogadta a csapatokat. Sok volt a kiállítás, ám ebből sokáig egyik csapat sem tudott előnyt kovácsolni. Az első harmadban az UTE volt veszélyesebb a kapura, aztán az FTC is többet próbálkozott. A vezetést a 37. percben szerezték meg a vendégek, újpesti korcsolyáról került Nagy Gergő elé a korong, a csapatkapitány pedig közelről kíméletlen volt.

Az UTE a harmadik játékrész elején fórba került, és ezzel már élni tudott, Kovács Alex érkezett jó ütemben egy kipattanóra. Megélénkült a játék, de ez nem hozott újabb gólt.

A ráadásban a Fradi jóval aktívabb volt, de Rajna tartotta az újpestieket. A szétlövések során az első körben Suter és Tóth Adrián sem hibázott, majd Fowlie talált be, és az ötödik párban Kovács Alex tudott egyenlíteni. A hatodik körben Nagy Gergő nem lőtt pontosan, Suter viszont igen, így az újpestieké lett a plusz pont.

Az UTE a Brassóval, az FTC pedig a Csíkszeredával játszik hétfőn.

Nyilatkozat

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Ki-ki mérkőzés volt, akadt olyan periódus, amikor mi nyomtunk, akadt, amikor az FTC, az, hogy büntetőpárbajig ment a meccs, korrektnek nevezhető. Ez a magyar hoki ünnepe volt, fantasztikus hangulattal mindkét részről. Mi nagyon köszönjük a szurkolóknak, hogy kijöttek, sokat hozzátettek ahhoz, hogy nyerjünk. Óriási öröm, hogy sikerült, de dolgozunk tovább, készülünk a hétfői mérkőzésre." 

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Mindkét csapat mindent kitett a jégre, ez egy igazi derbi volt. Ki-ki meccs volt, csak egy-egy apró dolog döntötte el. Az Újpest csinált a védekező harmadban egy hibát, amit mi kihasználtunk, utána mi is csináltunk emberhátrányban egy hibát, amit kihasznált az UTE. Ennyire szoros volt a meccs, utána csak gyűrtük egymást, senki sem tudott gólt lőni, és ugyanez volt három a háromban is. A büntetőlövésekből pedig az Újpest jött ki jobban, így látszott, hogy milyen apró dolgokon múlik egy derbi. Nem szeretünk kikapni, pláne az Újpesttől, de mérgelődünk most, vasárnaptól pedig a hétfői meccsre koncentrálunk, ahol nagyon fontos dolgunk lesz.”

Dunaújvárosi Acélbikák-MAC HKB Újbuda 4-3 (1-1, 2-2, 0-0, 1-0), hosszabbítás után

Az ajkai matinén gyorsan megszerezte a vezetés a Dunaújváros Szűcs révén, de Schlekmann hamar egyenlíteni tudott. Több lehetősége volt a budapesti csapatnak, de Kovács jól védett.

A második harmadban sem változott a forgatókönyv: a DAB kétszer is előnybe került, a MAC HKB mindkét rövid időn belül egyenlített. A harmadik felvonásban Szappanos és Csollák verekedése miatt állt a játék. A hajrában az újbudai gárda járt közelebb a gólhoz, de maradt a döntetlen.

A ráadás három percig tartott. A vendégek fórban sem tudtak betalálni, a büntetőpadról visszatérő Pozsár átadásából pedig Szűcs megszerezte a győztes gólt.

Nyilatkozat

Leo Gudas, vezetőedző, Dunaújváros: „Nagyon jó védőmunkát mutattak be ma a srácok, hatvan percen keresztül erősek voltunk. Háromszor vezettünk, talán szerezhettünk volna három pontot is, de nagyon örülünk a kettőnek is. Kovács Dávid remekül védett, kulcsfontosságú volt a hosszabbításban kivédekezett emberhátrány, nagyon jó munkát végeztünk”

Kangyal Balázs, vezetőedző, MAC HKB: „Péntek este kemény meccset játszottunk a Brassóval, szóval nem voltunk teljesen fittek, de ezzel együtt is gratulálok a Dunaújvárosnak a győzelemhez. Domináltunk a mérkőzésen, többet lőttünk kapura, több helyzetünk volt, de ők jobban értékesítették azokat a lehetőségeket, amik előttük adódtak, ezért tulajdonképpen megérdemelten vitték el a kettő pontot.”

DVTK Jegesmedvék-Gyergyói HK 5-3 (1-3, 2-0, 2-0)

Mozgalmasan kezdődött a meccs, a Gyergyó első fórját gólra váltotta Vincze révén, majd Bodó is betalált. A DVTK kisvártatva szépített, szintén fórból Wehrs volt eredményes a kékről. A válogatott bekk a második harmad ötödik percében is betalált, újra fórból, újra távolról. A felvonás végén kettős előnyben támadhattak a miskolciak – már másodszor a meccsen –, és Wehrs lövésébe Galanisz ért bele a kapu előtt, ezzel egyenlítve.

Wehrs remeklése folytatódott, az 52. percben újra kihasznált egy emberelőnyt, így már a DVTK vezetett. A Gyergyó nem tudott egyenlíteni a kapuslehozatal után sem, Doetzel pedig üreskapus góllal lezárta a meccset.

Nyilatkozat 

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK: „Kicsit nehezen értünk bele a mérkőzésebe, magasabb fokon kezdett a GYHK. Tulajdonképpen a második harmadra sikerült megtalálnunk saját magunkat. Szükségszerű volt az, hogy az emberelőnyös játékunk ilyen jól működjön és át tudjuk venni a kontrollt a mérkőzés felett. 3-1-es gyergyói vezetésből tudtunk fordítani. A mérkőzés érzelmi részét a magunk irányába tudtuk fordítani. Az volt az érzésem, hogy nem gondolkodunk semmin, csak élvezzük a játékot.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyó: „Kétségtelen, hogy fordulatos meccs volt. Nagyon jól kezdtünk, eredményesen dolgoztunk, utána rengeteg kiállítást kaptunk ami megölte a tempónkat. Öt az ötben kiválóan jégkorongoztunk, de nem szabad ennyi szabálytalanságot elkövetni. Nem tudom megmondani jelen pillanatban, hogy jogosak-e ezek a fújások vagy sem, de ezt megfogjuk nézni. Talán ez volt az első olyan mérkőzés, amikor nem működött annyira a hátrányos játékunk. Okosabban kell dolgoznunk az ütőkkel, hogy ne kapjunk ennyi kiállítást és akkor talán könnyebb lett volna.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV