Brithén: Az oktatásnak fontos szerepe van a fejlődésben

2018.10.30. 18:25 |

Októberben immár harmadik alkalommal találkoztak a szakmai erőtér program régiós központjainak vezetői Budapesten. Az MJSZ fejlesztési igazgatója, Jim Brithén által vezetett oktatóprogram részeként a jégre is felmentek a mentoredzők. A svéd szakemberrel eddigi tapasztalatairól és jövőbeni elképzeléseiről beszélgettünk.

Hogyan telt a szakmai erőtér program októberi oktatónapja?

Két órás elméleti oktatással indult a nap, délután pedig jégre mentünk. Volt egy egész napunk arra, hogy átadjuk az információkat, beszélgessünk a jégkorongról, megosszuk egymással a tapasztalatokat. Augusztusban kezdtem el a munkát, ezalatt rengeteg emberrel találkoztam, nagyon sok mindent tapasztaltam, és most kezdem úgy érezni: átlátom, hogyan zajlanak a folyamatok. Természetesen néhány dolgon az elképzeléseim mentén változtatni kell, új utakat kell keresni, ez pedig időbe telik. Nagyon sok edzővel, mentoredzővel dolgozom együtt, az a véleményük, hogy az alapvető dolgokról több tudásra van szükségük. Egri Gergely sportigazgatóval ugyanaz a filozófiánk, miszerint az oktatásnak igen fontos szerepe van a fejlődésben.

A gyakorlatban hogyan néz ki a szakmai erőtér program?

Három régióban tizenegy központunk van, és mindegyiknek van egy vezetője. Találkozunk velük havonta, megbeszéljük a tudnivalókat, más-más témákat járunk körül. Ezekhez prezentációs anyag is társul, ami bemutatja, hogyan kell ezt a gyakorlatban alkalmazni. Emellett a jégen is megmutatom, mit kell tenniük, ők pedig ezt a tudást elviszik a központokba tartozó klubokhoz. Rajtuk keresztül az információknak el kell jutniuk az ezekben a régiókban jégkorongozókhoz, a kezdőktől egészen az U15-ös korosztályig.

Mi a következő lépcsőfoka a programnak?

Az, hogy még inkább szisztematikussá tegyük, illetve elemezzük, hogy a bevont emberek tudják-e alkalmazni a tanultakat. Emellett azt is meg kell vizsgálni, milyen módon kell dolgoznunk az irányítás, a pedagógia és a módszertan területén. A legközelebbi, november 22-ei találkozóra meghívtuk Svédországból Mikael Rundgren vezető jégkorong-tanácsadót, aki bemutatja, hogyan dolgoznak ott a hoki fejlesztésén. Ez sokaknak jelenthet új impulzust, ezért is szeretnénk, ha a tizenegy erőtérvezetőt is beleértve 25-35 ember részt venne az előadáson.

Fejlesztési igazgatóként nemcsak a szakmai erőtér program tartozik a feladatkörei közé. Milyen más projekten dolgozik?

A régiós programon kívül dolgozom a válogatottakkal is. Egészen pontosan miután minden korosztálynak van kapitánya, így inkább a tizenhat éven aluli játékosokkal dolgozom, igyekszem mindenkit megnézni, figyelni rájuk, megkeresni a tehetségeket. Az új dolgokat a fiatalabb korosztályoknál érdemes bevezetni, hogy aztán ezekre építkezzünk. Ezenkívül elindítjuk a kapusedzőképzést, illetve az új modellen alapuló edzőképző programot a Testnevelési Egyetemen, Géczi Gábor segítségével. Az oktatás gyakorlati megvalósításáért jórészt a jobbkezem, Darryl Easson felel. Nem egyszerű mindent kézben tartani, különösen a kommunikáció nehéz, az, hogy az információk eljussanak mindenkihez, megértsék, mit szeretnénk, hiszen a programjaink számos területen nagy változásokat hoznak.

Bár a munkát gyakorlatilag augusztusban kezdte, már a tavasz óta figyelemmel kíséri a magyar jégkorongot. Milyen benyomásokat szerzett?

Igyekszem a pozitív dolgokat nézni, és ezekből sokat láttam. Nagyon sok gyerek jégkorongozik, rajtuk, a szülőkön és az edzőkön is látom a hajlandóságot, az elhivatottságot a sportág iránt. Sok a főállású edző, de én azt akarom, hogy több profi legyen. Glen Williamson hét évig dolgozott Magyarországon, és bár a filozófiánk sok ponton egyezik, nekem mégis más elképzeléseim vannak. Úgy érzem, még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a képességfejlesztésre, úgy, hogy ne veszítsük el azokat a játékosokat sem, akik csak szórakozásként akarnak jégkorongozni. De egyúttal jobb lehetőségeket biztosítsunk azoknak, akik tehetségesek, megvan bennük a vágy, és akarnak is tenni azért, hogy világklasszis hokisokká váljanak. A mentoredzőkkel beszélgettünk arról, hogy az utóbbi húsz évben hány NHL-játékost nevelt ki a magyar jégkorong. A válasz az volt: egyet sem. De ez nem kritika a részemről, csak rávilágítottam, hogy valami mást kell kipróbálnunk, mert ha az eddigi úton haladunk tovább, az eredmény ugyanaz lesz.

A programról Egri Gergely sportigazgatóval készült korábbi interjúnkatt IDE kattintva olvashatják. 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV