Összeállt a magyar női válogatott programja az új idényre, a csapat neves ellenfelek ellen készülhet fel az olimpiai selejtezőre és az A csoportos világbajnokságra.
A magyar női válogatott a klagenfurti feljutás után néhány héttel már edzésbe állt, és elkezdte a felkészülést az új szezonra. Májusban és júniusban is egyhetes edzőtábort tartott Pat Cortina szövetségi kapitány és stábja, utóbbin bővebb keret vett részt, sok fiatal tehetséggel. A munka júliusban is folytatódik, ezúttal kéthetes képességfejlesztő táborral július 15. és 26. között, majd augusztus elején tesztelés következik, felmérve a játékosok fizikális állapotát.
Az első nemzetközi szünetben, augusztus végén Németországba utazik a magyar női együttes, Füssenben az A csoportos házigazda mellett a szlovák és a francia válogatott lesz az ellenfél.
Novemberben is ezek az ellenfelek várnak a Cortina-csapatra, ezúttal Landshutban, ahol a Deutschland Cupot rendezik november 6. és 9. között. Ezzel párhuzamosan az U25-ös válogatott résztvesz egy másik tornán is, amit a szintén A csoportos Norvégia rendez. Itt a házigazdákon kívül az osztrák válogatot lesz az ellenfél.
Decemberben a tervek szerint Dániába utazik a válogatott, hogy egy újabb erős tornán a dánok mellett a japán és a francia csapattal találkozzon.
Az olimpiai selejtezőre már január 29-én elkezdődik a gyakorlás, míg a kvalifikációs tornát február 6. és 9. között a németországi Bremerhavenben rendezik. A csoportokat a világranglistás helyezés alapján osztotta be az IIHF, így a magyarok a németekkel, az osztrákokkal és egy, a selejtezőből érkező csapattal, vélhetően a szlovákokkal találkoznak majd. A 2026-os olaszországi ötkarikás játékokra a csoport első helyezettje jut ki, de elképzelhető, hogy a három csoport legjobb másodikja is kvalifikációt szerez, ha az orosz válogatott nemzetközi felfüggesztése továbbra is érvényben marad.
A selejtező után még egy nagy feladat vár a magyar játékosokra tavasszal: április 9. és 20. között a csehországi Ceske Budejovice ad otthont az elitvilágbajnokságnak, ahol története során negyedik alkalommal szerepelhetnek a mieink. A felkészülés március végén kezdődik, majd a vb B csoportjában a német, a svéd, a japán és a norvég együttes lesz az ellenfél. Az első három továbbjut a negyeddöntőbe, az utolsó kettő pedig kiesik.