Brassóban nyert az UTE

2019.02.13. 22:07 |
Az Újpest sorozatban harmadszor győzött, és feljött a második helyre az Erste Liga középszakaszában.

Corona Brasov-UTE 1-3 (1-0, 0-3, 0-0)

A Brassó a meccs első emberelőnyéből vezetést szerzett, Lidhammar volt eredményes a 12. percben. A második harmadra viszont egy teljesen új UTE jött ki, és a 28. percre meg is fordította a meccset. Előbb Hebar egyenlített, aztán Sikorcin, majd Sági talált be.

A vendégek ezt követően kézben tartották a meccset, a Brassó többször játszhatott fórban, de egyiket sem tudta kihasználni, ahogy azt sem, hogy az utolsó percben hat a négy ellen támadhatott.

Az UTE sorozatban harmadik sikerét aratta, és feljött a második helyre, míg a Brassó a felsőház utolsó helyén áll.

Nyilatkozatok

Greg Lindqvist, vezetőedző, Brassó: „Az első harmadban több gólt kellett volna szereznünk, megvoltak a helyzeteink. A második és a harmadik játékrészben is sok lehetőséget dolgoztunk ki, de nem tudtunk betalálni. Sajnos egy góllal nincs esély győzni az UTE ellen. Remekül korcsolyáztak és jól védekeztek.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: „Nagy lassan kezdtük a meccset. Azt mondtam a srácoknak, hogy el kell kezdeni korcsolyázni, különben nem lesz esélyünk megnyerni ezt a meccset. A második harmadban volt egy jó hat percünk, ami alatt három gólt szereztünk, és ezzel nyertünk. A védekező harmadban jól dolgoztunk, és a kapusunk is jól védett. Boldog vagyok a győzelem miatt, de még kell egy, hogy biztos legyen a hazai pálya előnye a rájátszásban.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV