BJA HC: négyből négy!

2022.09.30. 20:10 |

A Gyergyó ellen elszenvedett tízest Budapesten, a BJA HC otthonában igyekezett feledtetni a FEHA19, ám a Vasas Jégcentrum ezúttal is bevehetetlen erődnek bizonyult.

Az eddig megszokott erős és lendületes kezdés ezúttal elmaradt a BJA HC-tól, amit jól mutat, hogy az első igazán minőségi gólhelyzetig egészen a harmadik percig kellett várni. Ezt követően azonban megtalálta a saját ritmusát a BJA és ugyan a jeget nem borította rá ellenfelére, de egyre több helyzetet alakított ki. A 11. percben pedig sikerült feltörni a fehérváriak védekezését: egy kapu előtti kavarodás után Tóth Richárd idei első góljával megszerezte a vezetést a házigazda. Az előny megszerzése után továbbra is a BJA dominált és még a harmad hajrája előtt meg is duplázta a fórját: Uimonen lőtt a kékről, a lövése a blokkoló fehérvári játékosról a sarokban helyezkedő Szabóhoz került, aki egyből a középen érkező Elo elé tálalt – a finn játékosnak pedig nem volt nehéz dolga a félig üres kapuval szemben.

A második játékrészt ugyan emberelőnyben kezdte a FEHA19, de nem sikerült ezzel sem más mederbe terelni a mérkőzést: felállni is alig sikerült a két perc alatt, lövésig pedig egyáltalán nem jutott. Ezzel szemben a BJA célratörőbb hokit kezdett el játszani, szinte minden támadóharmadba bejuttatott korong után lövéssel zárt a házigazda. A 26. percben Farkas kiállítását követően pedig mindössze négy másodpercre volt szüksége Tsulyginnek ahhoz, hogy háromra növelje a hazai előnyt. Amennyire nehézkesen lendült bele a mérkőzésbe Kangyal Balázs csapata, annyira könnyedén szerezte a gólokat a második harmadban: előbb Schlekmann egy gyönyörű támadóharmadbeli szóló után lőtte meg a negyedik hazai találatot, majd a játékrész utolsó előtti percében Varga tört be lendületből a támadóharmadba, egy váltás után otthagyta a korongot Djumicnak, aki kapásból volt eredményes.

A záróharmadra sem változott érdemben a játék képe, ugyanakkor a csapatok érezhetően visszább vettek az iramból. De ez a játékrész sem maradt gól nélküli: három és fél perccel a mérkőzés vége előtt Schlekmann talált be ismét, ezzel kialakítva a 6-0-ás végeredményt. 

Győzelmével a BJA HC feljött a tabella harmadik helyére a Gyergyó és a Ferencváros mögé és vasárnap a DEAC ellen folytathatja kiváló sorozatát Káposztásmegyeren. A FEHA19 szintén vasárnap az Újpest ellen pedig ismét megpróbálkozhat megszerezni első pontját az Erste Liga idei kiírásában.

Edzői értékelések:

Kangyal Balázs, BJA HC: "Ma estére az volt a cél, hogy jól kezdjünk és próbáljunk meg végre hatvan percen keresztül jól játszani és jó dolgokat csinálni. Nyilván lehetett látni, hogy ez nem sikerült, nem úgy kezdtük, ők sokkal energikusabbak voltak. Rendet tettek a fejekben az előző vereségük után, mi nem azt mondom, hogy nem készültünk rendesen, hanem nem voltunk a legélesebbek. Aztán utána átdolgoztuk magunkat rajta, nekem különben az utolsó húsz perc nagyon tetszett. Voltak nagyon fiatal, új debütálók, a rácsosok is nagyon jól játszottak. Sőt, akinek első meccse volt, még gólpasszt is adott, úgyhogy volt miért ünnepelni az öltözőben. Végre a padunk is olyan volt mint egy igazi hokicsapaté, és ez a legnagyobb hozadéka a ma estének."
Arany Máté, FEHA19: "Nehéz egy ilyen eredmény után, főleg úgy, hogy a sokadik ilyen erdményünk ahol nagyarányú vereséget szenvedünk, mégis a mérkőzés túlnyomó részében jól is tudunk játszani. Vannak periódusok amiket még mindig jobban össze kell szednünk. Nehéz, mert olyan hibákat vétünk, amik elfogadhatatlanok a mi értékrendünk alapján. Ahogy mi edzünk az úgymond szürke hétköznapokban, ami nekünk a lényeg, hogy a játékosokat fejlesszük, a sok videózás, a sok visszajelzés, a rengeteg edzés, azok a munkaórák amiket mi beleteszünk, egyelőre úgy néz ki, hogy nem térül meg. És ami egy kicsit frusztráló, hogy ugyanazokat a hibákat követjük el, amik mindig megbosszulják magukat. Ugyanazon a módon, hogy gólt kapunk belőlük. Pont ezért, a srácokkal most volt egy kicsit hosszabb elbeszélgetésünk, hogy nézzen mindenki mélyen és jó hosszan a tükörbe, hogy miért is csináljuk ezt. Mert ennek nincs értelme, hogy ennyi áldozatot hozunk, ennyi munkaórát ölünk bele jégen és szárazon, a videó teremben és mindenhol, és ilyen eredményeket érünk el vele, ugyanazokból a hibákból. Most a srácok is beszélnek maguk között, és megpróbáljuk ezt elsőkörben belülről megoldani, hogy mit kell változtatnunk. És tényleg mindenkiről szó van, kapus, hátvéd, csatár, edző, kapus edző. Hogy hogyan legyen látszata is annak a sok munkának, ami ugye tavaly sikerült is, mert tavaly jó eredményeket értünk el, hasonló játékkal. Itt az a nagy kérdés, hogy hogyan tudunk átbillenni azon a ponton, ami után lesz eredménye is a sok munkának."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV