Biztosan nyert az UTE

2021.02.22. 22:16 |

Az újpesti sikerrel még az ötödik és a nyolcadik hely sem dőlt el az Erste Ligában.

UTE-Opten Vasas HC 7-3 (2-2, 4-0, 1-1)

A hazaiaknál Varga helyett Szécsi játszott, és Duschek védett, míg a Vasas kapuját Sági őrizte.

Az UTE villámgyorsan megszerezte a vezetést, Sotlar maradt üresen és nem hibázott. Nem kellett sokat vári a vendégek válaszára, Odnoga szerzett gólt volt csapata ellen. Vorobjov a 11. percben ismét az újpestieket juttatta vezetéshez, de Kmec egyenlített.

A második harmadban aztán az UTE hatékonyabb volt a kapu előtt, és ellépett. Sikorcin lőtt nagy gólt fórból, majd Nemes emberhátrányban is eredményes volt. Aztán újra Vorobjov talált be közelről, majd Stadel bombázott a kékről immár Tóth hálójába.

A Vasas hajtott az utolsó harmadban, és Páterka góljával közelebb is zárkózott a csapat, de a hajrát nem sikerült nyílttá tenni, mert Vincze is betalált egy szép akció végén.

A lila-fehéreknek már csak egy találkozójuk van a playoff előtt, az éppen előttük álló MAC-hoz látogatnak csütörtökön, és ha nyernek, akkor az ötödikek lesznek. A Vasasnak még két találkozója van hátra, mindkétszer a Titánok ellen, és a fővárosi gárda csak abban az esetben marad le a rájátszásról, ha nem szerez pontot.

Nyilatkozat

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Az első harmadban, amit az eddigi meccseken jól csináltunk, azt is elrontottuk, sok létszámfölényes megugrása volt a Vasasnak. A második harmadra egy másik csapat jött ki, és az teljesen rendben volt. Ezt a hullámzó játékot nem engedhetjük meg magunknak a playoffban, ott ennél kiegyensúlyozottabb teljesítményt kell nyújtanunk. A rájátszás egy más tészta, akkor a két csapat csak egymásra fókuszál, az biztos, hogy ott ez kevés lesz bármelyik mérkőzésen.”

Ladányi Balázs, vezetőedző, Opten Vasas HC: „Elég hullámzó volt a meccs alatt a játékunk, akár az egész szezon számunkra. Nem kezdtünk jól, de magunkra találtuk az első harmadban, a második játékrészben viszont olyan hibáink voltak, hogy érkeztek a kapott gólok sorra. Onnan már egy olyan jó csapat ellen, mint az UTE, nehéz felállni, nekünk nem is sikerült. Visszakerültünk ma a földre, és bebizonyítottuk magunknak, hogy még rengeteget kell dolgoznunk.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV