Beszámoló az éves közgyűlésről

2013.05.28. 18:16 |
Megtartotta éves közgyűlését az MJSz, minden pont elfogadásra került.

A napirendi pontok közül elsőnek a Magyar Jégkorong Szövetség 2012. évi szakmai tevékenységéről szóló beszámolót terjesztette elő Kovács Csaba. Ebben részletesen minden válogatott, minden bajnokság, a versenybírók, utánpótlás edzői képzés, játékvezetők, marketingkommunikáció , stb. bemutatásra került a 2012-es évet illetően. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a beszámolót.

Ezután Kovács Zoltán főtitkár előterjesztette a Magyar Jégkorong Szövetség 2012. évi pénzügyi beszámolóját, az éves mérleget, illetve javasolta a közhasznúsági jelentés elfogadását. A közgyűlés ezeket is egyhangúlag elfogadta.

Zsigri Ferenc javasolta elfogadásra az Ellenőrző Testület 2012. évi beszámolóját, elmondta, hogy a könyvelés megfelelő volt, illetve javasolta, hogy a szövetség válassza ketté markánsan a sportszakmai és gazdálkodási ügyek kezelését. A közgyűlés ezt a beszámolót is egyhangúlag fogadta el. Ahogy a könyvvizsgálói jelentést is, amelyet Gönczi Gabriella javasolt elfogadásra, miután elmondta, az adatokat valósnak és a számviteli törvénynek megfelelőnek találta.

Kovács Csaba elfogadásra javasolta az MJSz 2013. évi szakmai tervét is, ezt a közgyűlés egyhangúlag el is fogadta. A már megkezdett programok folytatódnak, az utánpótlásban bekerül Glen Williamson javaslatára egy U17-es válogatott program-csoport is, ami ugyanúgy működik majd, mint az U15-ös korosztály az előző évben. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a szakmai tervet. Majd a 2013. évi pénzügyi tervet is. 

Dr. Sárvári Tamás előterjesztette a Magyar Jégkorong Szövetség Alapszabályának módosítását is, amit szintén egyhangúlag elfogadtak. Többek között az áll benne, hogy a szövetség kötelékében dolgozóknak erkölcsi bizonyítvánnyal kell rendelkeznie, illetve bevezetésre kerül egy ügyvezető igazgató munkakör is. 

Fotó: Mudra László (Magyar Jégkorong Szövetség)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV