Szeptember 7-én, pénteken 12 órakor sajtótájékoztatót tart az orosz juniorbajnokságban, az MHL-ben szereplő Patriot csapata. A hazai mérkőzéseinek otthont adó Jégpalotába várják az érdeklődőket. (A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött: tibor.bial@czechtrade.cz)
Az eseményen részt vesz dr. Radim Dvořák, a csapat ügyvezető igazgatója, Petr Novák, vezetőedző, dr. Igor Tóth, edző, illetve az együttes két magyar játékosa, Nemes Benjámin és Hardi Richárd.
Véglegesedett közben a csapat kerete - a fenti két honi jégkorongozó mellett még Vay Ádám és Fekti Ádám lett tagja a Patriot Budapestnek. Jövő héten pedig beindul a nagyüzem, hiszen a karlovy vary túra után idehaza is bemutatkoznak a fiatalok: hétfőtől péntekig négy mérkőzésen is pályára lépnek a Jégpalotában. A bajnokság nyugati csoportjában szereplő csapat ellenfelei a Loko Jaroszlavl és a szentpétervári Ezüst Oroszlánok (lesznek.
A sajtótájékoztatóról, a csapat terveiről, a vezetőség elvárásairól természetesen honlapunk is beszámol.