Becze döntött, hibátlan a DAB

2019.09.20. 23:30 |
Ismét ötgólos különbséggel nyert az FTC az Erste Ligában. A Vasas meglepetésre legyőzte a Brassót, míg a veretlenek csatáján a DAB diadalmaskodott. A Gyergyó és a Csíkszereda hosszabbítás után győzött.

Sport Club Csíkszereda–UTE 4-3 (1-1, 1-1, 1-1, 1-0), hosszabbítás után

Az első fórt hamar, tíz másodperc után megkapta az Újpest, de azzal nem tudtak mit kezdeni, ahogy a két csapat sem egymással a folytatásban. Öt perc után Rokaly Szilárd került szembe Duschekkel, de Pelley-vel zavarták egymást, így oda lett a ziccer, miként Taratuhin lehetősége is. A 11. percben megkapta első előnyét a Sportklub is, de ebből előbb az UTE profitált: Pance ugrott meg szólóban és a lehetőséget kihasználta. Alig egy perc múlva viszont máris egyenlő volt az állás: Shalla passza után Taratuhin volt eredményes. A gól viszont a vendégeket pörgette fel, akik a folytatásban több kisebb-nagyobb lehetőséget is elpuskáztak Szamankov kapuja előtt. A hazaiak a harmad hajrájában voltak újfent veszélyesek.

A második felvonásra kevesebb lett a hiba a játékban és az iram is nőtt, így máris jobb, intenzívebb lett a mérkőzés. Helyzetek mindkét oldalon akadtak, de a speciális játéké volt a főszerep. Sorra kapták a csapatok a lehetőségeket. A vezető gólhoz a meccs közepén a Sportklub járt közelebb, de Taratuhin a vasat találta el, majd Becze ziccert rontott. A vendégek viszont harmadik fórjukkal élni tudtak és Carlson hatalmas gólt lőtt. Az elkövetkezendő percekben is ők voltak veszélyesebbek, de Benk és Vincze kísérletét hatástalanította Szamankov. A harmad végére fordult a kocka: Rokaly Szilárd első lehetősége még kimaradt, aztán már bekotort egy kipattanót.

Az utolsó felvonásra kezdeményezőbbé vált a Sportklub, igyekezett akaratát rákényszeríteni ellenfelére, de ez a terv részben volt sikeres. A helyzetek megvoltak, de a vendég kontrák rendre veszélyeket tartogattak. A 45. percben megszületett a vezetés is a hazaiaknak, McLean hatalmas passzt adott Pelley-nek, aki szólóját végigvitte. Veszélyesebb maradt a Csíkszereda, de egy eladott korongot azonnal büntetett az UTE, újra Carlson volt a befejező.

A ráadás nem tartott sokáig: negyven másodperc után Becze szomorította volt csapatát.

A Csíkszereda továbbra is hibátlan, míg az Újpest még nem nyert a szezonban.

Nyilatkozat

Jason Morgan, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: „Úgy gondolom, hogy uraltuk a mérkőzést, de van egy jó pár remek támadó szellemű játékosok, illetve Duschek remekelt a kapuban és ez elég volt, hogy pontot raboljanak. Ilyen a jégkorong. Adtunk nekik egy hátrányos és egy előnyös gólt a hibánkból. A támadó játékunkkal és azzal, amit mutatunk az offenzív zónában, elégedett vagyok, de például a speciális játékunkon javítanunk kell. Még az idény elején vagyunk, több játékosunknak az első meccsei a ligában, hozzá kell szokjanak. És idő kell ahhoz, hogy összeszokjunk, jobb legyen a csapatszerkezetünk, de meg vagyok győződve, hogy az idő előrehaladtával egyre jobb lesz.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: „A hatvan perc alapján úgy találom, hogy jobban játszottunk. Másképp, más felfogásban dolgoztunk, hiszen itt Csíkszeredában deffenzívebben, korongbiztosabban kell jégkorongozni, hiszen az ellenfélnél kiváló játékosok voltak eddig is és most talán még jobbak, akiknek, ha helyet és időt adunk, akkor sok minden meg tudnak oldani. Azt gondolom, hogy ennek a résznek megfeleltünk, sajnos megint egy rossz elváltásos gólt kaptunk a hosszabbításban és Becze van annyira gólérzékeny, hogy ezt kihasználja. De azt gondolom, annak ellenére, hogy sok javítanivalónk van és a szezon elején vagyunk, hogy két pontot elveszítettünk ma.”

Fehérvári Titánok–FTC-Telekom 0-5 (0-0, 0-2, 0-3)

Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, az elején inkább mezőnyjáték folyt, de utána a Titánok alakítottak ki helyzeteket emberelőnyben. A Fradinak is voltak lehetőségei veszélyes megindulások után.

A második játékrészt nagyobb lendülettel kezdte a címvédő, és Tóth Gergő meg is szerezte a vezetést éles szögből leadott lövésével. Az FTC veszélyesen játszott a folytatásban, sorra alakította ki a helyzeteket, Gyenesnek volt dolga bőven. Aztán a 38. percben már a fehérvári kapus is tehetetlen volt, Fitzgerald vette be a kaput.

A záró harmad is hasonló Fradi-fölényt és újabb gólokat hozott. az első hét legjobbjának megválasztott Nagy Gergő növelte a különbséget, aztán Fitzgerald meglőtte a második találatát. A végén Switzer is eredményes volt emberelőnyben.

A Fradi az újabb biztos sikerrel továbbra is az élen áll.

Nyilatkozat


Schiller-Vasas HC–Corona Brasov 4-3 (1-1, 3-1, 0-1)

A Vasas már a 3. percben előnybe került, Fliszár saját kipattanóját lőtte be. A vezetést azonban nem tartott sokáig, a vendégek Fowlie szólójával egyenlítettek. A Vasas biztosan védekezett, és egyre bátrabban játszott, ennek pedig a második felvonásban lett meg az eredménye: bő hat perc alatt három gólt szerzett a hazai alakulat. Hetényi emberelőnyös találata után Kováts, majd újra Fliszár volt eredményes. A Brassó időt is kért és kapust cserélt, Tőke helyett Polc állt be.

A Corona a harmad utolsó percében közelebb zárkózott, majd a 44. percben tovább csökkentette hátrányát Rabbit és Péter góljával.

A vendégek keményen rohamoztak az egyenlítésért, de kétszer is hátrányba kerültek, a Vasas pedig nagyot küzdve tartotta magát és begyűjtötte első győzelmét a szezonban.

Nyilatkozat

Revák Zoltán, Vasas, másodedző: „Természetesen nagyon örülök a győzelemnek. Nagyon tökösen és nagyon jó mentalitással álltunk bele a mérkőzésbe, talán ez hiányzott eddig ahhoz, hogy megszorongassuk az ellenfeleinket. Fontos az is, hogy legyenek a csapatban olyanok, akik, ha a hullámvölgyeken átlendítik a társaságot, szerencsére ma több ilyen egyéni teljesítmény is akadt nálunk.”

Ondrej Rusnak, Brassó, másodedző: „Borzasztó volt ez a mai meccs, nem álltunk rá készen, fejben egyáltalán nem voltunk itt. Mindig nehéz egy 4-1-es siker után az ellenféllel szemben újra a nulláról indulni, mi most elkövettük azt a hibát, hogy nem vettük elég komolyan a mérkőzést. Gratulálok a Vasasnak, keményen játszottak, megérdemelten nyerték meg a meccset.”

Dunaújvárosi Acélbikák-DEAC 4-1 (1-0, 0-0, 3-1)

A két hibátlan csapat meccsét a debreceniek kezdték jobban,  több lehetőségük is adódott a gólszerzésre, ám Hughson kapus jól védett, így sem emberelőnyből, sem egyenlő létszámban nem tudták bevenni kapuját. A DAB a harmad derekán kezdett magára találni, majd nem sokkal a játékrész vége előtt emberelőnybe is került, melyből Vuorijärvi lőtte ki a jobb felsőt.

A második felvonás lüktető, izgalmas játékot hozott, mindkét csapatnak több igen komoly gólszerzési lehetősége volt, ám Hughson és Hetényi is bravúrok sorozatával őrizte ketrecét.

A harmadik harmad elején aztán növelte a különbséget a DAB: Dansereau úgy ütötte rá Hetényi korcsolyájára a korongot, hogy az a gólvonal mögé csorgott, majd a középkezdés után tizenhat másodperccel Turcotte vágott be közelről egy kipattanót. A DEAC időt kért, de ez sem segített, az 51. percben Mazurek is betalált. A vendégek Kuleshov emberhátrányos góljával még az 54. percben szépíteni tudtak, de másra nem volt erejük.

A Dunaújváros így továbbra is százszázalékos, és a második helyen áll.

Nyilatkozat

Miroslav Ihnacak, vezetőedző, DAB: „Egy veszélyes csapat ellen játszottunk, jól kezdett a Debrecen, de a kapusunk jól védett, majd egy szép emberelőnyös góllal vezetést szereztünk. A második harmadban nekünk voltak nagyobb helyzeteink, de a mérkőzés a harmadik harmad elején dőlt el, mikor az első percben két alkalommal is bevettük a debreceni kaput.”

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Jól kezdtünk, sok lehetőségünk volt, de nem tudtunk élni velük, az első két harmaddal annak ellenére sem volt gond, hogy a DAB 1-0-ra vezetett. A harmadik felvonásban két csere alatt két gólt kaptunk, s itt sajnos vége is volt a meccsnek.”

Gyergyói HK–Hokiklub Budapest 2-1 (0-0, 0-0, 1-1, 1-0) – hosszabbítás után

Sokáig a két kapusról, Ruczuj Gellértről és Kiss Bencéről szólt a meccs, az 51. percig ugyanis nem esett gól. Akkor a vendégek találtak be Lőczi Árpád révén. A Gyergyó nem sokkal később emberelőnybe került, és ezt Raszulov ki is használta. A hajrában a Hokiklub emberelőnybe került, időt is kért Gröschl Tamás, de a győztes találat nem született meg. Jöhetett a ráadás, amelyet 29 másodperc után Valdix döntött el.

Nyilatkozat

(Fotó: Pál Zoltán / Csíkszereda)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV