A küzdeni akarás és a csapatközösség volt a női U18-as válogatott legnagyobb erőssége - mondta a feljutás után Báhiczki-Tóth Boglárka csapatkapitány, akit a torna legjobb hátvédjének választottak.
Néhányat tudtál már aludni a divízió 1/A világbajnoki címre és az ünneplésre. Mennyire ülepedtek le az élmények?
Még mindig nehéz felfogni. Most mindenki készülődik vissza a saját csapatához, szerintem most realizálódik mindenkiben, hogy mit is értünk el együtt. Ez mindenkinek olyan élményt jelent, amit soha életében nem felejt el, mindenkinek löketet ad a szezon hátralévő részére.
Decemberben megnyertétek a füsseni tornát. Akkor már látszott, hogy a vb is sikeres lehet?
Igen, az a tornagyőzelem egy jel volt arra, hogy jó úton haladunk. Apró korrekciókra van szükség, de amit kell, azt hamar ki tudjuk javítani és a vb-re össze tudunk állni teljesen. Sokat jelentett, hogy ott voltunk, majdnem a teljes kerettel vettünk részt, és az is, hogy meg tudtuk nyerni a tornát.
És sokat jelentett, hogy ki mertétek mondani a vb előtt: az arany a cél.
Mindenki úgy állt hozzá, hogy idén egyszerűen nincs más lehetőség, az aranyat szeretnénk. Ez is jó pont volt, hogy nem úgy készültünk, hogy hátha majd úgy alakul, hanem mindenkiben az volt, hogy igenis az aranyért megyünk. Sokat számított, hogy mindenkinek egy és ugyanaz volt a célja.
Kijelenthető, hogy a hazai pálya is plusz löketet adott?
Igen. Előzetesen nem tudtuk, hogy kire milyen hatással lesz, de mindenkire egységesen jó hatással volt, plusz energiát adott, amikor nagyon kellett. Örülök, hogy a családom és a barátaim előtt játszhattam.
Az első két mérkőzésen, ha a játék nem is volt tökéletes, de tudtatok nyerni. Utána volt egy csapatmegbeszélés, csak a játékosoknak. Mi hangzott el azon?
Amire akkor a legnagyobb szükség volt, hogy rendbe tegyük, az a csapat kohéziója. Tudtunk nyerni, de nem éreztük úgy, hogy ez az a magyar csapat, ahogy mi tudunk játszani. Szerintem fontos volt, hogy megtartsuk ezt a kis beszélgetést, és másnap mindenki elengedje, ami éppen bántotta vagy nehéz volt neki, és újult erővel tudjunk kimenni.
Ez volt a negyedik korosztályos vébéd. Mi volt meg ebben a csapatban az a plusz?
A küzdeni akarás és a csapatközösség. Mindenkinek ugyanaz volt a célja. Nem mindenki kapott ugyanannyi jégidőt, volt, de annak is ugyanaz volt a célja, aki esetleg egy-egy meccsen nem került pályára, az a játékos is ugyanúgy beletette a munkát a jégen kívül, és sokat számított, hogy biztattuk egymást végig.
Tavaly a felnőttek között csatárt játszottál, míg most hátvédként számított rád a szakmai stáb. Fegyelmezett, érett játékkal és sok gólpasszal tűntél ki, a torna legjobb hátvédjének is megválaszottak. Hogy érezted magad most ezen a poszton?
Jó volt hátvédként játszani, U18-ban szeretek ezen a poszton szerepelni. Számítottam rá, ezért kint Kanadában az utolsó hetekben próbáltam is figyelni arra, hogy visszaszokjak erre a posztra, és Füssenben is már belerázódtam. Megvolt az állandó párom hátul, így könnyebb volt.
A védekezés remekül működött végig, két gólt kapott a csapat öt meccsen és az emberhátrány hibátlan volt. Hogy állt össze a védekezés ilyen jól?
Az emberhátrányra sokat készültünk, átvettük részletesen, hogy a pozíciókat hogyan kell lekövetni. A védekezésről sokat beszéltünk, ez volt az alap. Az volt a cél, hogy lépésről lépésre építsük fel a játékunkat, és ha jó a védekezés, utána támadhatunk.
Az olaszok vagy németek elleni mérkőzés volt nehezebb?
A németek ellen, nemcsak a tét miatt. Az olasz válogatott ellen azért volt könnyebb, mert nagyon jól játszottunk, tudtuk, hogy kik azok, akikre figyelni kell, és nagyon egyben voltunk. A németek ellen is egyben voltunk, de voltak kisebb megbotlások, ami miatt nehézzé vált a meccs, de szerencsére ki tudtuk javítani ezeket.
Az osztrákok ellen pedig egy szép egyéni akcióval zártad le a tornát – a vb egyik legszebb gólja volt.
Úgy éreztem, hogy meg kell húzni ezt. Addigra kicsit felment a pumpa bennem, hogy előtte kimaradtak a helyzeteink. Csak éltem a lehetőséggel.
Csapatkapitányként mennyire volt könnyű dolgod?
A négy évet nézve nekem volt a legkönnyebb dolgom, mert nagyon jó volt a csapat, nem kellett kereten belüli konfliktusokkal foglalkozni, minden összeállt. Összetartottunk, nem hullottunk szét. Volt dolgom a norvég és az osztrák meccsen is, de csak pici feladatokról volt szó.
A Purcell Hockey Academytől, valamint a leendő egyetemi csapatodtól, a Browntól milyen visszajelzéseket kaptál?
A Purcell edzője viccesen fogta fel. Felhívott, gratulált, mondta, hogy ügyesek voltunk és jól vezettem a csapatot, és azzal búcsúzott: reméli, készen állunk a beep tesztre és a korizásra, Az egyetemről is gratuláltak az aranyhoz és a díjhoz.
Van egy kép rólad, ahogy még kisgyerekként állsz Kiss-Simon Franciska mellett. Most az utolsó meccs után sok gyerek veletek készített közös fotót. Belegondoltál már, hogy most ti váltok példaképpé?
Nehéz még belegondolni, de nagyon jó érzés, hogy ezt elértük, és mi lettünk azok, akiktől aláírást és közös fotót kérnek. Reméljük, hogy ez az új generációnak is lökést ad, és pár év múlva ők is ott lesznek velünk egy csapatban.
