Azt hittük, hogy kolbászból van a kerítés

2024.09.30. 10:15 |

Edzői értékelések az Erste Liga vasárnapi játéknapja után.

Csíkszereda-DEAC 0-8

Kevin Constantine, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője: 

„Néhány hete vagyok itt, és alaposan nekiálltunk dolgozni. Jó pár új játékosunk van, akikkel közösen kellett kezdenünk a felkészülést. Már több meccsen is túl vagyunk, szóval muszáj volt dolgoznunk. Ma délután leültem, és ránéztem az elmúlt idény végi játékoskeretünkre. Húzójátékosaink hiányoznak, 10 idegenlégiós, akik a legjobbjaink voltak, nyilván közösen a hazai játékosainkkal, akik jó néhányan nagyon jó jégkorongozók. Nem csupán 10 játékosról beszélünk, hanem páran a legjobbjaink voltak, legkevesebb öten. A jelenlegi egy teljesen más csapat, és még több ehhez hasonló este is fog várni ránk, amíg sikerül találnunk néhány légióst. Az ellenfélnél kilenc volt ma este. Láthattuk, hogy a külföldiek miként oldanak meg olyan feladatokat, amelyekhez megfelelő tehetségre van szükség. Ami igazán tetszett ma, az az első tíz perc. Nem voltunk elégedettek azzal, miként az előző meccsen játszottunk, ezért keményen álltunk bele ebbe a mérkőzésbe. Aztán mikor kaptunk néhány gólt, kihívás elé kerültünk, mert hiányoznak azon húzóembereink, akik vissza tudják hozni a mérkőzést, így pszichésen megterhelővé vált számunkra a ma este, és kissé lelombozott bennünket. Továbbra is keményen kell dolgoznunk. Ha az alap megvan, és sikerül megfelelő légiósokat találnunk, akkor az alappal együtt a győzelmek is érkezni fognak. Még sokat kell tanulnunk, beépítve a fiatal játékosainkat, hogy az alap szilárd legyen, de szükségünk lesz néhány húzóemberre, hogy megnyerjük a mérkőzéseket.” 

Vaszjunyin Artyom, a DEAC vezetőedzője:

„Igazából ugyanúgy játszottunk, mint pénteken. Tudtuk, hogy a Csíkszereda fegyelmezett és taktikailag jól összerakott csapat. Nehéz is volt nagyon feltörni őket. Még a második harmadban is úgy tűnt, hogy ez egy szoros meccs lehet, tapogatózott mindkét csapat, de ma sikerült azokat a helyzeteket értékesíteni, amik pénteken kimaradtak, így sikerült nagy arányú győzelmet szerezni.”

GYHK-UTE 3-2 hosszabbítás után

Szaller Márk, a GYHK másodedzője:

„A mérkőzés első része elég kaotikus volt, sok kiállítással, de sikerült betalálnunk. Kevés helyzetet adtunk az Újpestnek, amit viszont megkaptak azt ki is használtak. Így a második játékrészt 2-1-re buktuk el. Az utolsó harmad volt a legkiegyenlítettebb. Rajna Miklós kiválóan védett, nehéz volt áttörni a védelmüket. A hosszabbításban sikerült megtalálni azt a gólt, ami eldöntötte a mérkőzést. Fontos volt nekünk, hogy tovább tudjuk vinni a lendületünket és az önbizalmunkat, és két győzelemmel tudjuk zárni a hétvégét."

Jason Morgan, az UTE vezetőedzője:

„Az első harmadban érzelmekkel teli rájátszás hangulatú játék volt. A hazai csapat kihasznált egy korai emberelőnyt, és a második játékrészben előnybe kerültek. Erre mi gyorsan tudtunk reagálni Walker révén. A harmadik harmadban mindkét csapat kiválóan játszott. Mindig nehéz Gyergyóban játszani. Nagyon szenvedélyesek itt a szurkolók. A hosszabbításban bármelyik csapat eldönthette volna a bónuszpont sorsát. Négy ponttal utazunk haza, elégedettek vagyunk a hétvégével."

FTC-Telekom –Brassó 3-5

Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője:

„A miénk a negyedik legfiatalabb keret jelenleg a ligában, az ő játékukat pedig még komoly hullámzás jellemzi, még nem szedtek össze a kellő rutint a profi jégkorongban. Ez látható a játékunkon a mérkőzések alatt, a padon is érezzük ennek a hatását. Ebből következően valamilyen szinten természetes, hogy nagyon hullámzó a csapatjátékunk idén, de azért volt már, hogy sikerült megtalálnunk a taktikában és a játékrendszerben a győzelemhez vezető utat még így is, ezt láthattuk pénteken a BJA ellen, ott hatvan percen át végig sikerült azt játszani, amit kellett. Ma ezt 2-1-ig sikerült megoldani, utána viszont mindent eldobtunk, amit addig felépítettünk, és tipikusan fiatalos, rutintalan hibákat követtünk el. A gond csak az, hogy nemcsak a fiataljaink, hanem az idősebb, rutinosabb játékosaink is elkövették ugyanezeket a hibákat. Buta kiállításokat is összeszedtünk, rengeteget voltunk emberhátrányban. A végére sikerült még valamelyest elkapni a fonalat, de háromgólos hátrányban már túl késő volt. A legnagyobb tanulsága a meccsnek, hogy csak akkor van esélyünk jó eredményt elérni, pláne a liga címvédője ellen, ha hatvan percig azt csináljuk, amit előre elterveztünk. Ma egyértelműen a rutin és az abból fakadó stabil játék döntött a Brassó javára, ők minden kínálkozó lehetőséget könyörtelenül kihasználtak, lőttek három emberelőnyös gólt. Rengeteget kell még tanulnunk, dolgoznunk, de ezen leszünk. Most megint lesz pár napunk edzeni és videózni, hogy péntekre legyen esélyünk újra megtalálni a győzelemhez vezető utat.” 

Strenk Hunor, a Corona Brassó másodedzője:

„A pénteki mérkőzés után, amin nem úgy teljesítettünk, ahogy szerettünk volna, sőt, talán meglepő vereségnek is mondhatjuk, az volt a legfontosabb, hogy ma hogyan tudunk reagálni. A liga egyik legjobb csapatának az otthonába érkeztünk, úgyhogy hatalmas pozitívum a mai meccset nézve, hogy ezt a bizonyos választ megadtuk a pénteki játékunkra. Azt gondoltom, ez a mai már sokkal közelebb állt ahhoz a csapathoz, amit tavaly láthattunk, vagy amit idén is szeretnénk látni. Nagyon örülünk, hogy viszonylag magabiztosan sikerült nyerni, és annak is, hogy a speciális egységek jól működtek.” 

FEHA19-BJAHC 2-7

Tokaji Viktor, a FEHA19 vezetőedzője:

„A pénteki után azt hittük, hogy kolbászból van a kerítés, és minden jön magától. Nem jött magától, sőt, durva hibákat vétettünk, és eladtunk számos korongot, kihagyhatatlan helyzetbe hoztuk a BJA-t, ezzel megalapoztuk a meccset egy 0-4-gyel, és a meccsnek annyi volt. Innentől az volt a kérdés, hogy magunkra tudunk-e találni, végül aztán a harmadik harmadra már azt láthattuk, amit kellett volna az elejétől fogva. Ez fájdalmas arcul ütés volt számunkra, de ahogy válaszoltunk erre, az tetszett. Viszont ilyen hibák nem férnek bele, remélem, sokat tanultunk ebből.”

Kangyal Balázs, a BJAHC vezetőedzője:

„Ma úgy álltunk bele a mérkőzésbe, ahogy kell. A FEHA19 bizonyította, hogy jó, erős csapat, legyőzték a Diósgyőrt is. Mindkét oldalon 4-4 légiós játszott, nálunk a sérülések kicsit megvágták a brigádot, de valahogy erőt merítettünk, elkezdtük építeni magunkat, és máris hét gólt lőttünk két harmad alatt. Ez elég is volt. A mai győzelmet Szuna Roland emlékének ajánlom.”

DVTK Jegesmedvék-Dunaújvárosi Acélbikák 5-3

Láda Balázs, a DVTK vezetőedzője: 

„A srácok nagyon jól kezdték a mérkőzést. Nagy tempóval az első harmadban beszorítottuk az ellenfelet, helyzeteket alakítottunk ki és fegyelmezetten játszottunk. Annak ellenére, hogy mi diktáltuk a tempót mégis mi kaptunk kiállításokat, ezeket tudnunk kell kezelni. Örülök, hogy megszületett az első ötgólos mérkőzésünk és ezek nem voltak könnyen megszerezhető gólok. Úgy tűnik, hogy idén nekünk minden gólnak meg kell fizetni az árát. Reméljük, hogy ez egyszer átfordul a másik oldalra és fogunk mi is szerezni könnyű gólokat. Nem kérdés, hogy megérdemelten nyertünk, de azt látni kell, hogy minden egyes résznek helyén kell lennie ahhoz, hogy eredményesek tudjunk lenni. A következő mérkőzésen ugyanebben a stílusban, ugyanezzel a lendülettel kell játszanunk annak érdekében, hogy jöjjenek a könnyű gólok.” 

Somogyi Balázs, a Dunaújváros vezetőedzője: 

„Nem érdekel, ha 30-40 percig védekeznünk kell egy mérkőzésen, legalább gyakoroljuk a védekezést, meg tudjuk beszélni a részleteket, úgyis edzésen sokkal több a kondiciós edzés. Ezzel nincs problémám, de azzal van, hogy ha valamit felrajzolunk és megbeszélünk a mérkőzés előtt, hogy mit ne csináljunk és végül azt csináljuk és abból kapunk három gólt. Ez számomra azt jelenti, hogy fejben gyengék vagyunk, nem figyelünk oda, ennek megkeressük az okát. Minden héten próbálunk valamit fejleszteni, lépésről lépésre haladunk. Lehet, hogy most az a következő lépés, hogy a fejekben rendet rakjunk és hatékonyabbá tegyük a stratégiánkat a jégen.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV