Az 1. ellenfél: Szlovákia

2016.05.03. 10:54 |

A célegyenesbe fordultunk: a magyar férfi felnőttválogatottunk csütörtökön elutazik a világbajnokságra, úgyhogy amíg a csapat a Tüskecsarnokban készül, mi éppen ott, illetve vonalas- és mobiltelefonon, skype-on, facetime-on és galambpostával beszéltünk az ellenfeleink szakvezetőivel. A bemutatók sorát értelemszerűen az első riválisunkkal, Szlovákiával kezdjük, amely a Kazahsztán elleni tesztmérkőzésünkre ötfős stábot menesztett Budapestre, ekkor beszélgettünk Zdeno Cíger szövetségi kapitánnyal.

Szombaton, helyi idő szerint 12.15-kor (Magyarországon: 11.15) Szlovákiával kezdjük Szentpéterváron a világbajnokságot, akárcsak 2009-ben, Zürich-Klotenben tettük.

Akkor 4–3-ra veszítettünk csak Lubos Bartecko 13 másodperccel a vége előtt szerzett találatával…

 

A mostani szlovák csapatra sokan mondják, hogy már nem az igazi, de attól még bombaerős lesz. Tavaly a 9. helyen zártak, a mester, Valdimir Vujtek továbbállt a csehekhez, a helyét pedig az ex-NHL-es Zdeno Cíger vette át.

Válogatott NHL-es, KHL-es és szlovák extraligás játékosokból is, tehát cseppet sem lesz könnyű dolgunk a nyitó napon.

svk

Icehockey.hu: - Hogy áll a csapat? Milyen célokkal vágnak neki a világbajnokságnak?

Zdeno Cíger: - Nincsenek hangzatos céljaink, összeszedett teljesítményt akarunk mutatni minden mérkőzésünkön. Fiatal csapatunk van, az eddigi években rendelkezésre álló rutinos játékosaink személyes okokból nem tudták vállalni a játékot, vagy éppen kiöregedtek, így most új generációt építünk. Javarészt fiatalokkal igyekszünk helytállni.

Pozitív dolog vagy inkább probléma, hogy a szlovák Extraliga küzdelmei csak nemrégiben értek véget?

Annak a néhány srácnak jó, aki ott játszott, mert valamivel fáradtabbak, viszont meccsben vannak. Más játékosok viszont másfél hónapja nem játszottak tétmeccset, nekik muszáj volt ezt edzéssel pótolniuk, ami ilyen hosszú időszaknál nagyon unalmas és monoton tud lenni. Azokkal viszont, akik most érkeznek a kerethez, már nem nagyon van időnk együtt dolgozni, inkább a regenerációjukon van a hangsúly: lesz egy edzőmeccs, aztán utazunk Oroszországba.

Hány játékosról beszélünk, akik az Extraligából érkeznek? Hogyan áll össze a csapat?

A hazai ligából négy játékosunk van a keretben, rajtuk kívül jöttek még a cseh ligából és Észak-Amerikából, az NHL-ből is. Szóval, elég vegyes a csapatunk.

Mennyit segítenek a jelenlegi munkájában az NHL-ben szerzett játékos-tapasztalatai?

Ezt nehéz megmondani. Igyekszem átadni valamit ezeknek a fiúknak a tapasztalataimból, a meglátásaimból. Meglátjuk, mennyire tudják ezeket hasznosítani a fiatal, kevésbé tapasztalt játékosaink. Mindenképpen nehéz lesz.

Ez az első éve a válogatott szövetségi kapitányaként. Vannak már távolabbra mutató tervei az együttessel?

Nekem ez a mindenem. Az idei év igazi teszt és óriási motiváció, aztán meglátjuk, hogyan alakul a folytatás. Egyelőre ötletem sincs, de nem is gondolkodom rajta különösebben, csak igyekszem a lehető legtöbbet kihozni az első évemből.

Van olyan kitűzött helyezés vagy eredmény, amivel már elégedett lenne a világbajnokság után?

Nem gondolkodunk ilyesmiben. Elsősorban a saját problémáink megoldásával foglalkozunk, mint például, hogy nem tudtuk, mely játékosok állnak majd rendelkezésünkre, mert ez napról-napra változott, illetve a játékosok sztrájkja is okozott némi kavarodást… Szóval most nincs olyan nyugalom a házunk táján, mint amit megszoktunk.

 

A SZLOVÁK KERET

Kapusok (3): Július Hudácek (Örebro, SHL), Branislav Konrád (Olomouc, CZE), Samuel Baros (Zvolen, SVK)

Bekkek (8): Dominik Granák (Rögle, SHL), Christián Jaros (Lulea, SHL), Andrej Meszáros (Sibir, KHL), Michal Sersen, Ivan Svarny (Slovan Bratislava, KHL), Andrej Sekera (Edmonton Oilers, NHL), Martin Marincin (Toronto Maple Leafs, NHL) Juraj Mikus (Sparta Praha, CZE)

Csatárok (14): Marek Bartánus, Tomás Hrnka (Kosice, SVK), Peter Cehlárik (Lulea, SHL), Marko Dano (Winnipeg Jets, NHL), Vladimír Dravecky (Trinec, CZE), Libor Hudácek (Örebro, SHL), Patrik Lusnák, Pavol Skalicky, Andrej Stastny, Marek Viedensky (Slovan Bratislava, KHL), Tomás Marcinko (Pardubice, CZE), Martin Réway (Fribourg-Gottéron, NLA), Martin Bakos (Liberec, CZE), Tomás Jurco (Detroit Red Wings, NHL)

hun

A MAGYAR KERET

Kapusok (3): HETÉNYI Zoltán, RAJNA Miklós (Fehérvár AV19), VAY Ádám (Debreceni HK)

Bekkek (8): DUDÁS Jesse, SAGERT Kalvin, (DVTK), GARÁT Zsombor, MESTYÁN István, STIPSICZ Bence (MAC), SZIRÁNYI Bence, WEHRS Kevin (Fehérvár), VAS Márton (Fassa, olasz)

Csatárok (14): BANHAM Frank, BARTALIS István, BENK András, KOVÁCS Csaba, KÓGER Dániel, NAGY Gergő, SARAUER Andrew (Fehérvár), ERDÉLY Csanád (Sioux Falls, amerikai), GALLÓ Vilmos (Linköping, svéd), MAGOSI Bálint (Briancon, francia), NAGY Krisztián, (MAC), SEBŐK Balázs (KalPa, finn), SOFRON István (Klagenfurt osztrák), VAS János (Slavia Praha, cseh)

 

A STÁB

Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
Edző: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás, Tokaji Viktor
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Orvos: Majzik Ernő
Fizioterapeuta: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelés-menedzser: Nagy József, Tornyi Gábor

   

Világbajnokság, Oroszország, B-csoport (Szentpétervár)

Május 7. szombat, 12.15 (11.15): Szlovákia–MAGYARORSZÁG
Május 8. vasárnap, 12.15 (11.15): MAGYARORSZÁG–Kanada
Május 10. kedd, 20.15 (19.15): MAGYARORSZÁG–Franciaország
Május 11. szerda, 20.15 (19.15): Finnország–MAGYARORSZÁG
Május 13., péntek, 16.15 (15.15): Egyesült Államok–MAGYARORSZÁG
Május 14. szombat, 16.15 (15.15): MAGYARORSZÁG–Fehéroroszország
Május 16. hétfő, 20.15 (19.15): Németország–MAGYARORSZÁG

(Zárójelben a magyar időpontok.)

Fotó: Mudra László, IIHF

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV