Az UTE legyőzte az FTC-Telekomot

2024.02.03. 20:56 |

Az újpestiek a remek védekezésüknek köszönhetően otthon tartották a három pontot.

Az UTE az előző meccshez képest nem számolt Kiss Dániellel és Laskawyval, ellenben Kovács Sebestyént nevezték, míg az FTC-Telekomnál visszatért Bán. A hazai vasak között Rajna, a vendégeknél Arany kapott bizalmat. Az újpestiek villámgyorsan megszerezték a vezetést, miután a 2. percben egy Arany-védés után Just elé került a korong, aki korcsolyával átvette, majd közelről bejuttatta azt a ferencvárosi kapuba (1-0). A csapatok derbihez méltó, jó tempójú játékot vittek a jégre, a 7. minutumban Nádasdy a gólvonalról húzta ki a pakkot, ezzel kapott góltól megmentve a lila-fehéreket. A nyitó harmad közepén emberelőnybe került a Fradi, sokáig nem tudott érdemben felállni a támadó harmadban, ám amikor igen, akkor egy kijátszott figura végén Nemec kapásból beverte az alapvonalról visszaérkező játékszert (1-1). A 15. percben közel járt a fordításhoz az FTC, de Galajda közeli próbálkozását Rajna botos kesztyűvel védte. A játékrész hajrájában egyre többször kakaskodtak a felek a játékmegszakításoknál. Az első húsz percben a hazaiak 13-szor, a vendégek 16-szor lőttek kapura.

A második felvonás elején eljött a második Fradi-fór, ezt nem tudták gólra váltani. Amikor az UTE támadhatott öt a négyre, a hazai együttes gyakorlatilag lemásolta a ferencvárosiak egyenlítő találatát, szinte egy pontosan ugyanolyan korongjáratás végén Saarelainen lőtt pontosan (2-1). A meccs felénél LaPorte ütője elérte Nádasdy arcát, amit két percet pihentett, ám mivel az emberelőny alatt Silfver is szabálytalankodott, így négy a négyre játszottak egy ideig a csapatok. A kiegészülések után folytatódott a remek iramú játék, megdolgoztatták a kapusokat a felek. A felvonás végén Kovács Alex korongot szerzett a támadó harmadban, Laakonen lövését védte Arany. A középső húsz percben hiába vitte a kapura lövési mutatót 12-4-re a Fradi, 2-1-es UTE-előnnyel vonultak szünetre a csapatok.

A harmadik harmad elején Brady ugrott ki, nem tudott egyenlíteni. A Fradi hajtott az egyenlítésért, ám Rajna vezérletével tartották az egygólos előnyüket a lila-fehérek. A felvonás közepén Tiala és Hrabal pihenhettek két-két percig, miután összeakadtak. Hiába a ferencvárosi fölény, az UTE lőtte a következő gólt: Saarelainen középre tett korongja irányt váltott Hrabal korcsolyáján, Arany tehetetlen volt (3-1). Két perccel a vége előtt a Fradi kapusa lekorcsolyázott, a vendégek hat az ötre hajtottak a kétgólos hátrányuk ledolgozásáért, hiába, Metsavainio egy üres kapus góllal beállította a végeredményt.

Az UTE 4-1-re nyert, 59 ponttal zárja az alapszakasz első fázisát. Az FTC-Telekomra vasárnap a Sportklub vár.

UTE–FTC-Telekom 4-1 (1-1, 1-0, 2-0)

Markus Juurikkala vezetőedző, UTE:

"A mai egy egészen különleges este volt szerintem mindenkinek, sokan eljöttek, fantasztikus volt, tényleg. Mint mindig, most is örülünk a három pontnak, a magabiztosságunknak pedig ez a meccs nagyon jót tett. Büszke vagyok a csapatomra, bár nem volt hibátlan a játékunk, de hatalmasat küzdöttünk, a pad is nagyon rendben volt, a támadásaink is jól néztek ki, a kapu előtt is agresszívak voltunk, ezzel a sikerrel remélhetőleg erősebben érkezünk meg a középszakaszba is."

Fodor Szabolcs vezetőedző, FTC-Telekom:

"Ezúttal is megvolt a mezőnyfölényünk, többet lőttünk kapura, több helyzetünk volt, a játékunkból csak a gólszerzés hiányzott. A kapu előtt nem úgy pattantak a korongok, ahogy kellett volna. A mi megpattanó lövésünk elakadt Rajnában, az Újpest megpattanó lövése pedig beesett a mi kapunkba, ez a különbség pedig az egész meccsre jellemző volt. Az Újpest szépen zárta a kapuja előterét, győzelmükhöz kellettek Rajna Miki bravúrjai is. Hiába voltak helyzeteink, nem találtunk be, csak emberelőnyben, míg az ellenfelünk öt az ötben is tudott gól szerezni, ezzel nyert."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV