Az UTE legyőzte a Fradit

2022.12.11. 20:30 |

Az újpestiek paprikás találkozón tartották otthon a pontokat.

Az UTE összeállításából Németh Attila és Henttonen mellett Jekunen is hiányzott, így Virág Csaba öt hátvéddel, köztük a 18 éves Ritecz Richárddal fogadta a Ferencvárost. A vendégeknél Marva és Low nem állt a szakmai stáb rendelkezésére, a vasak között Rajna és Arany álltak.

Mozgalmasan indult a derbi, már az első cserében eladta a korongot az Újpest, gól nem, csak egy hazai kiállítás született a helyzetből. Az emberhátrányból Kovács Sebestyén indult meg, majd ellőtte a korongot Arany hónalja alatt, a fiatal újpesti csatár a csütörtöki kupaderbin szerzett gólja után ismét betalált az örök riválisnak. Az FTC rögvest egyenlített, Nagy Gergőnek húzták le az emberelőnyös figurát, a túloldalon érkező Sailionak nem volt már nehéz dolga, 1-1. Pokornyi Dávid pörgött túl a 3. percben, messziről palánkra lökte Antonio Sarciát, a fiatal vendég bekk nyakával esett neki tehetetlenül a plexinek. A mozdulatlan játékoshoz sínt hozott az orvosi stáb és a játékosok hathatós segítségével a mentőhöz szállították a sérültet. A várhatóan eltiltásra kerülő Pokornyit és a rajta elégtételt vevő Mesikamment végleges fegyelmivel az öltözőbe zavarták a játékvezetők. A jó negyed órás szünetet követően Kiss Patrik ugrott ki a 6. percben, centerezése Borosról pattant a vendég kapuba. Ismét csak egy percig vezetett az Újpest: Tóth Adrián csinálta meg a játékot a jobb oldalon, keresztpassza üresen találta Kreiszt, aki a hálóba lőtt, 2-2. A 10. percben a két szakmai stáb találta meg egymást, újból percekig állt a játék. A folytatásban Kovács Alex szerezhette volna vissza az újpesti vezetést, de a Fradi emberelőnye is veszélyes volt.

A második harmad nyugodtabb játékot hozott, mint az első. Betteridge lövése ment el a kapuvas és Rajna között, majd a túloldalon Shirley találta el a vasat. A 35. percben elszabadultak az indulatok a lelátón, a vendégszektorban több petárda is robbant. A rövid közjátekot követően Pereszunko korcsolyázott középre a 38. percben és kilőtte a felső sarkot, 3-2. Kovács Alex megduplázhatta volna a lila vezetést, Arany védett.

A harmadik felvonást 4 a 3 ellen indította a Fradi, miután az előző játékrész hajrájában egy páros kiállítás mellett Tornyait is kiküldték akasztásért a játékvezetők, de az UTE kibekkelte. A 43. percben Kiss Patrik dolgozott meg a korongért a támadóharmadban, a kapu előtt Shirleyhez passzolt, a légiós támadó megduplázta a hazai vezetést. A kétgólos vezetés megnyugtatta a hazaiakat, egyre többet tartották a korongot Arany kapuja előtt. A hajrában eljött az első hazai emberelőny, hiába mozogtak jól Justék, Arany fogta a lövéseket. 3 perccel a vége előtt lehívta kapusát Fodor Szabolcs, majd Sailio és Kiss Phil kakaskodását követően az újpesti 2+2-t kapott, így 6 a 4-ben támadhattak a zöldek. De több gól már nem esett, az UTE 4-2-re győzőtt és megszerezte idei első derbigyőzelmét.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV