Horváth András csapata hosszabbítást követően 3-2-re legyőzte a Vasas HC Erste Liga-együttesét.
„A hivatalos nézőszám 660 fő” – hallhattuk a hangosan beszélő jóvoltából a mérkőzés közben, és jó volt ezt hallani, újra jégkorong-mérkőzést rendeztek Magyarországon, 156 nap után. A Tüskecsarnokban, ahol bő egy hete készül az U20-as válogatott, amelynek decemberben lesznek komoly céljai, nevezetesen a dániai divízió I/A-s világbajnokságon a bennmaradás kiharcolása.
Az első összetartás két edzőmérkőzéssel zárul, a szerdait tehát nézők előtt játszotta a válogatott, amelynek stábja elégedett lehetett a találkozót követően. Eltökélten, jó ritmusban és nagy akarattal játszott a juniorválogatott, amelynek két vasasos tagja, Farkas Botond és Béres Boldizsár az edzőpartnert erősítette. Ahogyan Ladányi Balázs is a Vasas kispadján ült, persze onnan is figyelte fél szemmel „másik” csapatát, elvégre a válogatott másodedzőjeként is érdekelt volt. (Szintén a Vasas keretében szerepelt Halász Béni, akit kölcsönadott a válogatott a sérülések miatt kapusposzton gondban lévő együttesnek.)
A kijevi világbajnok Rétfalvi Kristóf szerezte meg a vezetést a magyar válogatottnak a 19. percben, majd alig ocsúdtak fel a gólból a Vasas fiataljai, amikor szinte a középkezdés után azonnal Mattyasovszky Gergely is betalált.
A Vasas aztán egyenlített a második harmadban, előbb kettős emberelőnyben Tornyai Gábor (az ő testvére, Mátyás a juniorválogatottban játszott), majd a sérülése után első hivatalos mérkőzését játszó Bödök Bence góljával.
A győztes személye aztán a hosszabbításban dőlt el, merthogy a harmadik harmad nem hozott gólt, csak nagy küzdelmet: a ráadásban Dóczi Zsombor talált be.
A két csapat csütörtökön is találkozik egymással, akkor már zárt kapuk mögött.
Horváth András szövetségi kapitány:
„Azt kell mondjam, elégedett vagyok, hosszú szünet után játszottunk újra mérkőzést, ráadásul juniormeccshez képest nagy számú közönség előtt. Ez egy picit nyomást helyezett a fiúkra, de a célunk az lehetett, hogy megnézzük, ők hogy állnak bele ebbe a mérkőzésbe, mennyire hajlandóak áldozatot hozni és küzdeni a csapatért. Ez szerintem megvolt, ezzel elégedettek lehetünk. Nyilván rengeteg hibával játszottunk, a játékrendszerünkben sok javítanivaló van, de a hozzáállásunkkal nem lehetett probléma, így valóban elégedettek lehetünk. Természetesen holnapra szeretnénk pár olyan dolgot még jobban csinálni, amit ma nem annyira sikerült, amivel több helyzetet adtunk az ellenfélnek annál, mint amennyit szerettünk volna.”
Felkészülési mérkőzés, Tüskecsarnok:
Magyarország U20–Vasas HC 3-2 (2-0, 0-2, 0-0, 1-0)
Magyarország U20: Orosz
Dóczi 1, Horváth M. – Csollák (1), Dobmayer – Horváth A., Tornyai M. – Galajda, Mayer M.
Ambrus, Németh K. (1), Rétfalvi 1 – Keresztes, Mattyasovszky 1, Schlekmann – Lövei, Mihalik, Rózsahegyi – Gál, Kónya, Molnár B.
Szövetségi kapitány: Horváth András
Vasas HC: Tóth B.
Bukor, Farkas B. – Surányi, Tornyai G. 1 – Kováts M., Seregély – Pápa B.
Bödök 1, Horváth D., Szlama – Nagy M., Páterka (1), Szalma – Czakó, Csiki, Turbucz – Béres, Horváth B., Németh Á. (1)
Edző: Ladányi Balázs
Kiállítások: 8, illetve 6 perc
Kapura lövések: 49:37
Az U20-as válogatott kerete a két edzőmérkőzésre:
Név | Poszt | Született |
Halász Béni | G | 2001 |
Horváth Dominik | G | 2001 |
Orosz Gergely | G | 2002 |
Csollák Márkó | D | 2002 |
Dobmayer Dominik | D | 2002 |
Dóczi Zsombor | D | 2001 |
Horváth András | D | 2001 |
Horváth Milán | D | 2001 |
Kóger Balázs | D | 2002 |
Mayer Martin | D | 2002 |
Tornyai Mátyás | D | 2002 |
Ambrus Gergő | F | 2001 |
Gál Zsombor | F | 2002 |
Galajda Zsombor | F | 2002 |
Keresztes Levente | F | 2002 |
Kónya Krisztián | F | 2001 |
Rózsahegyi András | F | 2001 |
Lövei Dávid | F | 2001 |
Mattyasovszky Gergely | F | 2002 |
Mihalik András | F | 2003 |
Molnár Bálint | F | 2002 |
Németh Kristóf | F | 2002 |
Rétfalvi Kristóf | F | 2001 |
Schlekmann Márk | F | 2002 |
A stáb
Horváth András | Vezetőedző |
Ladányi Balázs | Edző |
Arany Máté | Edző |
Székely Csaba | Kapusedző |
Németh Gergő | Sportpszichológus |
Ács Ferenc | Erőnléti edző |
Dobos Sándor | Média |
Berkes Brigitta | Fizioterapeuta |
Speier Kálmán | Felszerelés-menedzser |
Végh Boldizsár | Csapatvezető |