Az FTC nyert Újvárosban

2019.12.30. 23:00 |

Az Erste Liga utolsó 2019-es játéknapján a címvédő magabiztosan nyert a DAB ellen. Nyolc gólt szerezve győzött a Brassó, hatékonyan játszva diadalmaskodott a DEAC és az UTE is simán nyert.

Dunaújvárosi Acélbikák–FTC-Telekom 1-6 (0-2, 1-1, 0-3)

Rögtön a meccs elején emberelőnybe kerültek a zöld-fehérek, de ez, majd az első hazai fór is kimaradt. Aztán a 7. percben megszerezte a vezetést a Fradi: Tóth Adrián szerzett korongot a támadó harmadban, szép mozdulattal az egyedül kilépő Nagy Gergőhöz játszott, aki nem hibázott. Két DAB-előny következett, ám a hazaiak nem tudtak egyenlíteni. Ez pedig megbosszulta magát, ugyanis a 18. percben Karmeniemi távoli lökete is utat talált Hughon kapujába.

A második felvonás elején tovább nőttek az újvárosi gondok, miután fórból Tóth Adrián is betalált, jókor érkezve a kapu előtt a kipattanóra. A meccs felénél szépítettek az Acélbikák Somogyi révén. Közelebb viszont nem tudtak zárkózni, pedig még két fórt kaptak.

A címvédő az utolsó harmadban a második tíz percet nyomta meg, és ezzel be is biztosította sikerét. Előbb emberelőnyben egy szépen kijátszott akció végén Switzer talált be, majd Ttóh Adrián bombázott be egy kapu mögül visszakapott korongot. Nem sokkal később újabb ferencvárosi fór következett, amit megint a végsőkig kijátszottak, azakciót Switzer fejezte be.

A DAB az előző három meccsen rendre pontot szerzett a Fradi ellen, de ezúttal messze volt a fővárosiaktól. Ez volt az újvárosiak harmadik veresége sorozatban.

Corona Brasov–Gyergyói HK 8-5 (3-2, 2-2, 3-1)

Rengeteg lövést és fordulatot is hozott az első harmad. Mindkét csapat kihagyott egy fórt, majd a Gyergyó került előnybe, de a hazaiak a korábbi GYHK-játékos, Zagidulin találataival gyorsan fordítottak – az első ráadásul a jól megszokott lacrosse-os mozdulattal született. Csergő a 17. percben egyenlíteni tudott, de egy perccel később Fowlie újra a Coronát juttatta vezetéshez.

A második harmad is hasonlóan izgalmasan alakult. Gliga révén növelte előnyét a Brassó, de Csergó fórból eredményes volt, majd két perc múlva Góga a következő emberelőnyt is gólra váltotta, így újra egyenlő volt az állás. Egészen kilenc másodpercig, ekkor ugyanis Gajdo belőtte az ötödik brassói gólt. A vendégek még kétszer játszhattak fórban ebben a játékrészben, de ezek már kihasználatlanul maradtak.

Az utolsó harmad már a Corona fölényét hozta, így újabb fordulat nem állt be. Tranca, majd Fowlie góljával elléptek a hazaiak, és sokáig nem érkezett válasz. Az 59. percben emberelőnyből Vorobjev még közelebb hozta csapatát, ami után jött is az időkérés, majd a kapuslehozatal, de Brown üreskapus gólja eldöntötte a meccset.

Nyilatkozat

Ondrej Rusnak, másodedző, Brassó: „Nagy győzelmet arattunk, meg akartuk nyerni a meccset, visszavágni a Román Kupáért. Az első harmadban volt hullámvölgy, ahogy előnybe kerültünk, az ellenfél csökkentette a hátrányát. Jól játszottunk, mentálisan erősek maradtunk, hittünk abban, hogy nyerhetünk. Sok szép gólt szereztünk, a szurkolók mindegyiknél megőrültek. Boldog új évet mindenkinek!”

Cameron Malcolm, vezetőedző, Gyergyó: „A Brassó kihasználta az összes hibánkat. Egy bizonyos stílusban kell játszanunk, hogy győzzünk, ahogy azt látni lehetett a Román Kupában, jól kell védekeznünk, mert nincs elég tűzerő a csapatban. Pár nap pihenés jót fog tenni, és a jövőben jobbak leszünk.”

UTE–Fehérvári Titánok 5-2 (2-0, 1-2, 2-0)

Gyorsan ellépett két góllal az Újpest, Sikorcin találata után fél percen belül Kiss-Rusk is eredményes volt. A Fehérvár a második harmadban szintén két gyors góllal egyenlített: előbb Kovács Alex használta ki a védők hibáját, majd Kóger Balázs lőtt be egy kipattanót. A harmad utolsó percében ismét előnybe került az UTE, Csamangó talált be.

A harmadik felvonásban két fórt is kihagytak a vendégek, az Újpest viszont élt a lehetőséggel, és az 55. percben Mangone 2+10 perce után Rafaj talált be. A hajrában Vincze állította be a végeredményt.

Hokiklub Budapest–DEAC 1-5 (0-3, 1-1, 0-1)

Már gyakorlatilag az első harmadban eldöntötte a debreceni csapat a három pont sorsát, ugyanis három gólt lőtt ebben a periódusban: Essery, Kiss, majd Vokla talált be. A Hokiklub többet lőtt kapura, de Gönczi jól védett.

Ez a tendencia folytatódott a második játékrészben is, a HKB volt aktívabb, de Novotny növelte a vendégek előnyét. Az utolsó percben aztán Pihlqvist szépített. Ennél azonban többet nem tudott elérni a budapesti együttes, ráadásul a 49. percben Sági fórból betalált.

A DEAC sorozatban negyedszer nyert, és ott lohol a harmadik helyezett Brassó nyakán.

(Fotó: Nagy Gergő / DAB)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV