A magyar női válogatott jobban játszott, ám a helyzeteivel eredményesebben gazdálkodó Ausztria 3-1-re nyerni tudott.
A második villachi meccsen Révész Zsuzsa kezdett a kapuban. Nem játszott Kárpáti Karina és Chlepkó Zsófia, míg Simon Viktória első alkalommal szerepelt a válogatottban.
Az osztrák együttes jóval erőszakosabban játszott, mint egy nappal korábban, a letámadással megnehezítették a mieink dolgát, idő kellett, amíg felvette a tempót a magyar csapat. A 6. percben Fazokas lépett ki a bal oldalon, és be tudta lőni a rövid sarokba a korongot. A folytatásban emberelőnybe kerültek a mieink, jöttek is a lövések Magdalena Luggin kapujára, ám nem sikerült egyenlíteni. Egyenlő létszám mellett nagy küzdelem zajlott a jégen, sok lehetőséggel, és mindkét oldalon pontatlanságokkal. A hajrában Garát-Gasparics Fanni kapott két percet, amit sikerült kivédekezni.
A második harmadot jobban kezdték a mieink, jól járt a korong, többször is sikerült beszorítani az ellenfelet. Huszák Alexandra és Dabasi Réka is nagy helyzetbe került, majd Hayley Williams és Garát-Gasparics is a vasat találta el. Aztán a meccs derekán emberelőnybe kerültek a magyarok, és ebből összejött az egyenlítés, Németh Bernadett távoli bombáját nem védhette a kapus. Ezt viszont két magyar büntetés követte, ám mindkét sikerült tartani az eredményt, Révész segítségével is.
Az utolsó felvonásra sem változott a játék képe, a mieink domináltak, az osztrákok ritkán jutottak el nagy lehetőségig. A 45. percben a magyarok kerültek emberelőnybe, meg is dolgoztatták Luggint, aki nagy napot fogott ki és védett mindent. Közel járt a gólhoz Williams és Mozolai Berta is. Kisvártatva újabb osztrák kiállítás következett, ebből már kevesebb helyzetet sikerült kidolgozni. Az 55. percben Mayer Fruzsinának kellett leülnie, és fél perc maradt a büntetésből, amikor a hazaiak betaláltak, ismét Fazokas révén. A hajrára lehozta a kapust a magyar szakmai stáb, volt is lehetőség az egyenlítésre, ám egy korongvesztés után Hofbauer bevette az üres kaput.
A magyar együttes 3-1-re kapott ki a pénteki siker után. A két együttes majd az áprilisi vb-n is összecsap Klagenfurtban.
Az összeállítás:
Garát-Gasparics, Huszák, Dabasi
Báhiczki-Tóth, Mozolai, Gondos
Strobl, Horváth, Williams
Szamosfalvi, Rónai, Simon V.
Torontáli
Kiss-Simon, Mayer
Odnoga, Németh B.
Faggyas, Koncz
Balog
Révész (Németh A.)