Átadták a „C” pályát Székesfehérváron

2015.08.31. 20:00 |

Régi álma teljesült a székesfehérvári jégkorongsportért dolgozóknak és a szurkolóknak egyaránt: ünnepélyes keretek között sor került a „C” pálya hivatalos átadására – jelent meg az albavolanhockey.hu oldalon.

A mindössze három hónap alatt megépült létesítmény hatalmas előrelépést jelent a székesfehérvári jégkorongnak, hiszen immáron kétszer annyi jégfelület áll rendelkezésére. Az új jégpálya révén az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia utánpótlás-nevelő munkája előtt további fejlődési lehetőségek nyílnak.

A 2010-ben megálmodott könnyűszerkezetes létesítmény hatalmas segítség a klubnak és a városnak: amint augusztus végén elkészült a jég a nagy csarnokban is, megduplázódott az edzésidő, amiből eddig fájdalmasan kevés volt. Tréningek maradtak el, mert a felnőtt, továbbá az utánpótlás-csapatok, az amatőrök, a jégtáncosok és a közönségkorisok nem fértek el. Mostantól viszont akár minden edzés átpakolható a gyakorlóba, a többiek pedig maradhatnak a csarnokban, ami plusz bevételi forrás is: nem biztos, hogy a megnövekedett költségeket állja, de legalább csökkenti.

A helyiek már számolnak a multifunkciós sport-és rendezvénycsarnokkal is, amelyet májusban a polgármester Cser-Palkovics András társaságában Orbán Viktor miniszterelnök is megígért: ez lehet majdan az „A”-pálya, a jelenlegi ódivatú csarnok a „B”, és az új kistestvére a „C” – írta még augusztus elején a Nemzeti Sport.

Az átadóünnepségen Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András elmondta: „A „C” pálya átadása egy nagyon komoly mérföldkő a székesfehérvári jeges sportok vonatkozásában. A gyerekek jóvoltából szerencsére az elmúlt években minden tekintetben kinőtte a fehérvári jégkorong a mellettünk lévő ősi, szívünknek nagyon kedves jégcsarnokot. Nagyon sokan szeretnének a jeges sportoknak hódolni a városban, így mára teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy egyetlen jégfelülettel nem képes fejlődni az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia. Nyugodtan mondjuk ki büszkén – de okkal és joggal is –, hogy a magyarországi jégkorong nem tud fejlődni, ha Székesfehérvár nem képes előrelépni. A magyar hoki ugyanis elképzelhetetlen a székesfehérvári jégkorong nélkül. Azt is meg merem kockáztatni, hogy magyar sportról sem beszélhetünk a hoki nélkül. Ez a sportág a körülményeihez képest sokkal magasabbra tette a lécet, és azt sikeresen át is ugrotta minden esetben, ráadásul mindeközben végig szimpatikus és szerethető maradt a szurkolók körében. Az elmúlt évek hazai hoki-csodáiban óriási szerepet játszottak a székesfehérvári műhelyek.” – húzta alá dr. Cser-Palkovics András, aki azt is hozzátette, hogy a több mint 400 millió forintos fejlesztés a Társasági Adókedvezmény rendszerének köszönhető pályázati forrásokra támaszkodva, két - folyamatát tekintve egymásra épülő - ütemben valósulhatott meg. A nagyszabású fejlesztéshez a város – a pozitív közgyűlési döntéseknek köszönhetően – több mint 120 millió forint önerő biztosításával, valamint a terület megvásárlásával járult hozzá. Beszédében Székesfehérvár polgármestere köszönetét fejezte ki a FEVITA Hungary Zrt.-nek, hogy biztosította a „C” pályához szükséges területet, illetve minden cégnek, akiknek a segítségével ez a nagyszabású beruházás megvalósulhatott.

Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára úgy fogalmazott, hogy az elmúlt három évtizedben hatalmas fejlődésen ment keresztül a székesfehérvári hoki. „Jómagam 1985-ben kerültem kapcsolatba Székesfehérváron a jeges sportokkal, és az azóta eltelt harminc évben hosszú utat tettünk meg. Ahhoz, hogy idáig eljuthattunk egy olyan közösségre volt hatalmas szükség, amelyik minden egyes alkalommal teltházat biztosított a Fehérvár AV19 mérkőzésein. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémián, Ocskay Gábor és Fekti István vezetésével a magyar jégkorong több száz tehetsége pallérozódik. Úgy érzem, hogy ennél szebb hivatást nem nagyon lehet elképzelni ebben a városban!” – zárta gondolatait Kiss Norbert. 

„Nemrég ünnepeltük az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ötödik születésnapját, ma pedig egy újabb felejthetetlen eseményre gyűltünk össze. A „C” pálya átadásával újra egy nagyon fontos dátummal írhatjuk be magunkat a történelemkönyvbe" - mondta Fekti István, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia sportigazgatója. "Mindenki mérföldkőként aposztrofálja a „C” pálya elkészültét, ezt én magam is jogosnak érzem, hiszen kapcsolódik ahhoz a fejlesztési programunkhoz, amelyet öt év után egy picit átalakítottunk. Egy olyan szakmai koncepció mentén haladunk, amelyhez kiváló strukturális hátteret biztosít ez a pálya. Mivel a következő szezonban a MOL Ligában is tudunk csapatot indítani, így teljes lett az a fejlesztési program, amelyet az évek során kialakítottunk. Ez a struktúra adhat nekünk olyan játékosokat, mint Vincze Péter, vagy Erdély Csanád, akik az akadémia neveltjeként vehettek részt a krakkói világbajnokságon.” – tette hozzá Fekti István.

Az új létesítmény a székesfehérvári hoki fejlődésén kívül a szabadidősportot is szolgálja majd. „Úgy érzem, hogy egy óriási mérföldkőhöz érkeztünk a „C” pálya átadásával, hiszen már hosszú évek óta vártunk erre a pillanatra. Azt gondolom, hogy ez a létesítmény nagyon sokat jelent majd Székesfehérvár egész sportéletének. Lényegesnek tartom azt is kiemelni, hogy október 1-jétől a délelőtti órákban iskolai és óvodai foglalkozásokat is tartanak majd itt, emellett természetesen a műkorcsolya, a közönségkorcsolya, a szinkronkorcsolya és az amatőr hoki is sokkal több időhöz jut. Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy a fehérvári hokinak, de különösen az akadémiánknak – ahol több mint 300 gyerek űzi ezt a sportot – óriási lehetőséget biztosít a „C” pálya a további fejlődés útján.” – mondta Ocskay Gábor, a Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója.

Fotó: albavolanhockey.hu

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV