Aranyért repülnek Új-Zélandra a lányok

2013.04.02. 19:52 |
Szerdán indul a világbajnokság helyszínére a női válogatott, az arany a cél.

Gömöri Csabát kérdeztük az utolsó edzésük után. Féltünk tőle, hogy a sérültjeink nem épülnek fel, és nem lesz zökkenőmentes így ez a felkészülés, de szerintem jónak mondható, sőt az egyik legjobb hangulatú volt. Minden idők legjobb női válogatottja összeállt most, remélem, ezt bebizonyítjuk. Nyilvánvalóan az arany a cél, ki kell mondani, egy második helynek nem örülnénk. Arra kell nagyon figyelnünk, hogy magunkat ne verjük meg, tartsa be mindenki azt a taktikát, amit kitaláltunk, fegyelmezettek legyenek, értékesítsük az emberelőnyös helyzeteket. Ha mindenki hozza, amit megtanult a csapatoknál és itt a válogatottnál, és egységes és egészséges lesz a csapat, akkor nem lesz baj. A legerősebb pontja a válogatottnak, hogy egy csapat, egy család vagyunk. Illetve úgy gondolom, olyan hátvédjei egyik válogatottnak sincsenek, mint nekünk, a védekezéssel így nem lesz gond, a gólok pedig reméljük, majd jönnek. 

Ez az eddigi legerősebb női válogatott – ezt már Szlaby Gyöngyi, a válogatott csapatkapitánya mondta - az aranyért megyünk és az a cél, hogy feljussunk. A felkészülés jól sikerült, egy-két sérültünk azért még mindig akad, de ettől függetlenül minden rendben van. A csapat szerintem összeállt, ebben volt segítségünk, a sportpszichológus személyében. A sok játékos feladat összehozta azért a csapatot. Sokat segített szerintem is a sportpszichológus – vágta rá Kiss-Simon Franciska –, bár nem volt könnyű dolga a csapattal, de a végére már összeállt a dolog. Sajnos a Négy Nemzet Torna nem úgy sikerült, ahogy elterveztük – szomorkodott Szlaby Gyöngyi, hiszen egyedül a lengyelek jöttek el, így velük játszottunk három meccset. A lányok elmondták, hogy mindenük megvolt a felkészülés során, nem szenvedtek hiányt semmiből. Rengeteg edzésünk volt mostanában – mondta Kiss-Simon Franciska -,még talán az A csoport előtt sem volt ilyen felkészülésünk.

Szlaby Gyöngyi már nem az első vébéjére készül. Ez a nyolcadik vébém lesz, szépen fokozatosan haladok, bronz, ezüst, aztán most remélhetőleg arany. Nekem a negyedik vébém lesz – kontrázott Kiss-Simon Franciskavolt már arany, bronz és reméljük ismét arany lesz.

Arra a kérdésre, hogy készültek-e külön a vébé ellenfelekből, Franciska válaszolt: Ez úgy szokott történni, hogy az edzői stáb az első meccseken megfigyeli az összes csapatot részletesen, kielemzik őket éjszaka, majd az edzéseken elmondják ezeket nekünk, felhívják a figyelmünket, hogy mire kell odafigyelnünk.

A válogatott programja a világbajnokságon:

április 8. 13.00 Magyarország-Szlovénia
április 9. 13.00 Magyarország-Ausztrália
április 11. 16.30 Magyarország-Lengyelország
április 12. 20.00 Új-Zéland-Magyarország
április 14. 20.00 Olaszország-Magyarország
 

Fotó: Modla Ferenc András

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV