Adorján-parádéval győzött a Sportklub Miskolcon

2023.12.28. 20:57 |

A csíkszeredaiak magabiztos sikernek örülhettek a DVTK Jegesmedvékkel szemben.

A DVTK Jegesmedvék úgy álltak fel 18 mezőnyjátékossal, hogy idénybeli első Erste Liga-meccsén lépett jégre Molnár Márk, Rőczei Zsolt, továbbá a szegedi Sánta William – utóbbi pályafutása első felnőtt mérkőzésén szerepelt –, valamint Artyom Grjaznov is csak második alkalommal ölhette magára a felnőttek mezét, miközben a temérdek eddigi hiányzóhoz csatlakozott Valentyin Razumnyak, Csiki Hunor, Őri Arvid és Dillon Hill, Trozsák Ádám és Farkas Márton is. A Sportklubnál Casaneanu helyett Szkacskov lépett jégre. A miskolci vasak között Voris kezdett, míg a Sportklubnál a korábbi DVTK-kapusnak, Adorjánnak szavaztak bizalmat.

A hazaiak lelkesen kezdtek, de ennek ellenére is a csíkiak szerezték meg a vezetést, a negyedik percben Péter Balázs bevetődve tette be közelről a keresztpasszt (0-1). Másfél minutummal később emberelőnybe került a Sportklub, melynek során Welsh kapuvasat lőtt. A kiegészülést követően is a vendégeknek volt több helyzetük, ám a lelkesen játszó hazai fiatalokat is dicséret illette. A nyitó harmad hajrájában megduplázta előnyét a csíki együttes, Levin a palánk mellől becselezte magát a kapu elé, majd behúzta a korongot Vorisnak (0-2). A játékrész végén Páterka lövésénél hatalmast védett Adorján.

A második húsz perc áthúzódó csíki fórral indult, ekkor Kubát verte telibe a kapuvasat. A 25. minutumban Brown kapásból betalált, ám mivel Vorist akadályozta a védésben az egyik szerdai, ezért videobírózás következett, amit követően érvénytelenítették a gólt. A mérkőzés közepe táján az addig sportszerű találkozó paprikásabbá vált, főleg akkor, amikor Vorisnak nekikorcsolyázott az egyik csíki, amit követően Levin és Skrabov összeverekedtek. Az eset után a két játékos verekedésért 5-5 percet ült, Becze kapusakadályozásért két percet kapott, míg Brown tíz percet pihenhetett. A 33. minutumban megint nekiütköztek Vorisnak, akiknek ezúttal lerepült az egyik mamutja. Nem sokra rá öt a négyre támadhatott a Sportklub, a Jegesmedvék hősiesen védekeztek, hiába, nem sokkal a büntetés lejárta előtt egy Voris-bravúrt követően Fodor betalált (0-3). A harmad hajrájában Razumnyak szépíthetett volna, de mire helyzetbe került, utolérte az egyik csíki. Az utolsó előtti percben kétszer is villantak a vendégek: előbb Salló meglőtte a negyedik vendég gólt (0-4), majd Részegh is eredményes volt (0-5).

A záró felvonásban hat és fél percet kellett várni az első gólra, Levin villant egyet fonákkal (0-6). A DVTK Jegesmedvék emberelőnyben próbálhattak szépíteni, ezt sikerrel tették, Bean tett be közelről egy kipattanót a játékrész közepén (1-6). A folytatásban a miskolciak és a szeredaiak kihagytak egy fórt, aztán másfél perccel a vége előtt Sánta lövését Adorján védte, a kontrából pedig Brown beállította a végeredményt.

A Sportklub 7-1-re nyert, szombaton Debrecenben zárja magyarországi túráját. A DVTK Jegesmedvék ugyanazon a napon a Gyergyói HK-t fogadják.

DVTK Jegesmedvék–SC Csíkszereda 1-7 (0-2, 0-3, 1-2)

Steve Kasper vezetőedző, DVTK:

"Minden ilyen meccs csalódást keltő, főleg hazai pályán, ilyen sok szurkoló előtt. Már a mérkőzés előtt tudtam, hogy egy nagyon nehéz feladat előtt állunk. Nem szeretek kifogásokat keresni, de a második számú kapusunkat is beleszámolva 11 játékos hiányzott a keretünkből. Egy jó csapat ellen játszottunk, akik jó rendszerben játszanak, sok tehetséges játékossal. Nem ismerek más csapatot, akik ekkora nehézségeken, ekkora hátrányon felülkerekednének. Ennek ellenére sok jó dolgot csináltunk, 0-2-nél volt pár lehetőségünk a gólszerzésre, amikkel nem éltünk, majd pedig ránk szakadtak a nehézségek, amikből nem tudtunk felállni. A pozitív dolog, hogy egy játékos sem adta fel, a végéig sokat dolgoztunk. Ez egy fájdalmas tapasztalat számunkra, de szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy nem az a fontos, hogy hol áll a csapatod december végén, hanem hogy miként játszik akkor, amikor a rájátszáshoz ér. Hiszek benne, hogy ezeknek a vereségeknek a fájdalma és tapasztalata után jobbak leszünk."

Vaclav Novak vezetőedző, Csíkszereda:

"Jól kezdett a csapatunk és jól harcoltunk. Büszke vagyok a srácokra. Egyetlen dolog volt, ami nem tetszett, mégpedig a legfontosabb kérdés, a fegyelmezettség. Ezen kívül gratulálok a csapatnak és örülünk a három pontnak."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV