A Vasas női csapata Mariborban kezdi a BEK-et

2013.06.14. 20:39 |
Az IIHF döntött az EWCC helyszíneiről és az időpontokról.

A European Women Champions Cup (női BEK) magyar indulója az idei magyar bajnok Vasas csapata, akik a D csoportban játszanak majd az első körben. Az ellenfeleik: Bolzano Eagles (ITA), Sabres Vienna (AUT), HDK Maribor (SLO).

2013. október 18. és 20. között rendezik a csoportköröket, a D csoportot Mariborban, tehát a Vasas Szlovéniába utazhat. A második kör Espoo (FIN) városában lesz december 6-8. között, a döntőre pedig 2014. március 14-16-ig kerül majd sor. (A 2014-es téli olimpia miatt tették át a döntőt márciusra.)

Nagyon sok csapat jelentkezett egyébként házigazdának, többek között a Vasas is meg szerette volna rendezni a csoportkört a Jégpalotában. 

Az EWCC történetében eddig mindig indult magyar csapat, tavaly a Budapest Stars, előtte két évig az UTE-Marilyn, 2008/2009-ben az FTC Budapest, a legelső alkalommal, 2007/2008-ban pedig az UTE-Marilyn. Eddig egyik magyar csapat sem jutott túl az első körön, szurkolunk, hogy a Vasasnak ez most sikerüljön!


Fotó: http://amatornoihoki.hupont.hu/

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV