A negyeddöntők legjobbja: Martin Saluga

2016.02.24. 08:00 |

Immáron túl vagyunk a MOL Liga idei rájátszásának első körén, ahonnan a Fehérvár és a Debrecen jutott az elődöntőbe. Utóbbi történetének legjobb eredményét érte el ezzel, a ligához tavaly csatlakozó DHK az első évében az ötödik helyen végzett. A sikerből jócskán kivette a részét a klub szlovák csatára, Martin Saluga is, aki a sorozatban szerzett két góljával és két gólpasszával, illetve stabil teljesítményével kiérdemelte a negyeddöntők legjobbjának járó címet. Vele beszélgettünk.

Debrecen már a negyedik klubod a ligában, Erdélyben és Magyarországon is megjártál már két-két klubot. Milyen tapasztalatokat szereztél ez idáig és hogy tetszik Debrecenben?

Nagyon jól érzem magam Debrecenben, nagyon elégedett vagyok itt. Bevallom, nem volt ideális a szezonkezdetem, nehezen szoktam hozzá a kisebb területhez, ahol kell gyorsabban reagálnom, mert kisebb terem van megjátszani a korongot, inkább ahhoz szoktam, hogy több terem van. Sokáig nem tudtam hozzászokni az orosz stílusú edzésekhez és az orosz játékstílushoz, de már minden rendben van, idővel hozzászoktam.

2009-ben még hazaigazoltál az első teljes csíkszeredai éved után, de a szezont ismét a MOL Ligában fejezted már be. Mi az, ami ilyen hosszú időn át a ligában tart, még ha időnként klubot is váltasz?

Már az első Csíkszeredában játszott évben tetszett ez a liga, nagyon szép emlékeim vannak a miskolci évekből és a Brassóban is elégedett voltam. Ott már megegyeztünk a további közös munkáról, de a vezetőségváltást követően úgy döntöttek, hogy ebben az évben külföldi nélkül indul a klub a MOL Ligában, így más klub után kellett néznem. Felvettem a kapcsolatot a Debrecennel, amely már korábban is érdeklődött irántam. A tárgyalások nagyon korrektek voltak, mindössze néhány nap alatt meg tudtunk egyezni és ezt azóta sem bánom. Pénzügyileg és minden más dologban is gondjuk van ránk, semmiben nem szenvedünk hiányt, nekünk csak a jégkorongra kell összpontosítanunk. A DHK úgy működik, ahogy egy rendes jégkorongklubnak működnie kell.

Azon kevés idegenlégiós közé tartozol, aki a MOL Liga indulástól kezdve itt játszik. Miben változott a pontvadászat azóta?

Mondhatjuk, hogy a kezdetek óta ebben a ligában játszom az egyik szezonbeli kisebb kitérőjét leszámítva. A MOL Ligának van minősége, voltak szezonok, amikor új csapatok jöttek, volt olyan, hogy egyes csapatok kisebb anyagi problémákkal küszködtek, de lényegében a klubok nagy része megfelelően működik. Ami leginkább feltűnt, az az, hogy egyre több fiatalt foglalkoztatnak az egyesületeknél. Ezt láttam a legnagyobb örömmel.

Hogyan készülsz a korábbi csapatod elleni elődöntőre és milyen terveid vannak a távolabbi jövőre nézve?

Mindenképpen Miskolc számít az elődöntőnk favoritjának, erős együttesük van, de a rájátszásban apróságok döntenek. A playoff meccsek másak, mint az alapszakaszbeliek, mi pedig határozottan megteszünk majd mindent azért, hogy ennek a szériának a végén mi örülhessünk és jussunk tovább. A Debrecennel kötött szerződésem a következő szezonra is szól, így ennek megfelelően mindenképpen Debrecenben képzelem el a folytatást.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV