A MOL Liga alapszakasz utolsó két hete indul

2013.02.12. 08:02 |
A Miskolc Érsekújvárra uatzik kedden.

nzÉrsekújvár – Miskolci Jegesmedvékmiskolc
(kezdési időpont: 18.00)

A rossz időjárási körülmények miatt elmaradt meccset pótolják kedd délután. A MOL Liga alapszakaszának utolsó két hete kezdődik ma, így a rájátszásért folyó küzdelem kiéleződik. Érsekújváron minden pontra nagy szükség van, ennek megfelelően négy extraligás játékost is igazoltak az elmúlt időben. A vendégek azonban hiába vannak 8 pontos előnyben a harmadik helyezetthez képest, a bajnokságnak ebben a szakaszában ők sem engedhetik meg, hogy pontokat hullajtsanak.

Tim Kehler (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék) - A keddi mérkőzésen kemény küzdelemre számítok, hiszen az Érsekújvár is a rájátszásba igyekszik. Alaposan megerősítették a keretüket, és szerződtettek egy kiváló kapust, ami a hokiban nagyon lényeges. Legutóbb decemberben játszottunk ott, és magabiztosan győztünk, most azonban egy sokkal „izmosabb” és igencsak motivált hazai csapat lesz az ellenfelünk. Éppen ezért szoros mérkőzésre számítok, ahol számunkra a gyors, fegyelmezett játék hozhatja meg a sikert. Az Érsekújvár nagyon veszélyes ellenfél, játékosai bármikor képesek megvillanni, azaz nekünk 60 percig kell koncentrálnunk. A keretből csak Nagy Gergő sérült, mindenki másra számíthatok.

Robert Spisak (vezetőedző, Érsekújvár) - Hétfőn egy rövid edzést tartottunk, a hangsúly a taktikai eligazításon és a videózáson volt. A Miskolci Jegesmedvék nagyon jó, rutinos csapat, amely már évek óta az élmezőnyben van. Nagyon fontos lesz, hogy játékosaimnak sikerül-e betartani a taktikai utasításaimat. Most már tényleg minden meccsen nagy a tét, így az első perctől az utolsóig összpontosítanunk kell, ha sikeresek akarunk lenni. Bízom a csapatomban, amely egy kiváló kapusteljesítménnyel, kemény, defenzív játékkal képes lehet arra, hogy a pontokat otthon tartsa, megerősítve ezzel a rájátszást érő helyét. A keddi meccsen minden játékosom bevethető, sérültjeink nincsenek. Remélem, hogy magas színvonalú, ugyanakkor sportszerű mérkőzésen maximálisan ki tudjuk szolgálni a hazai közönséget.

A MOL Liga állása:

Hely Csapat M 3p. 2p. 1p. 0p. +/- Pont
1. Dab.Docler 43 32 3 2 6 192:92 104
2. Miskolci Jegesmedvék 43 24 3 4 12 185:116 82
3. HSC Csíkszereda 43 21 3 5 14 138:132 74
4. HC Nové Zámky 42 22 3 1 16 141:124 73
5. ASC Corona Brasov 42 19 5 2 16 143:122 69
6. Ferencváros-ESMTK 42 5 4 3 30 101:183 26
7. Újpesti TE 43 3 2 6 32 78:209 19


Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV