A Miskolc három góllal verte a DAB-ot

2014.01.24. 22:40 |
Nyert a Miskolc, az Érsekújvár és a Csíkszereda.

A Miskolc hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a Dab.Docler ellen, a Csíkszereda nyert Újpesten, az Érsekújár pedig a Ferencváros ellen diadalmaskodott.

Miskolcon a mérkőzés jó iramban kezdődött, mindkét csapat gólra törően játszott, akadtak is lehetőségek, de a kapusok magabiztosak voltak. A 14. percben, az első dunaújvárosi emberelőnynél alakult ki egy bizonytalan helyzet, a két vezetőbíró elvonult videózni, és végül nem ítéltek gólt. Hullámzó volt a játék, egyik gárda sem tudott tartós fölényt kiharcolni, és a góllövéssel is hadilábon álltak, így mindkét háló érintetlen maradt. A második harmad 4. percében talpra ugrott a Jégcsarnok közönsége: Knox lövését még védte Kalnins, ám a pakk visszapattant a csatár elé. Ő megkerülte a kaput, és a közeledő Metcalfehoz passzolt, aki az üres hálóba lőtt. A 31. percben egy megszerzett koronggal Metcalfe húzott el a bal szélen, kivárt, majd remekül adott a túloldalon érkező Knoxnak, aki közelről nem hibázott. A harmadik harmad15. percében érett újabb góllá a Miskolc támadása: Metcalfe talált be. 

Újpesten már az első percben vezetést szerzett a Csíkszereda, Curilla talált be, majd Novak két góljával már az első harmadban el is húzott a vendég csapat. A második játékrészt az UTE kezdte eredményesebben: Reiter és Coleman is betalált. A hazaiak a meccs végén lehozták Hajek kapust, ám ez a lépés csak Flintának kedvezett, aki 59:54-kor mért végső csapást a lila-fehérekre.

Pesterzsébeten gólgazdag meccset láthattunk, amely az Érsekújvár győzelmével ért véget. Már a 4. percben vezetést szereztek a vendégek emberhátrányban, de még az első harmadban egalizált a Fradi Potila révén. A második harmadban három gólt is lőtt a HC Nové Zámky: Caladi, Baron, és ismét Caladi talált be. Az utolsó húsz percben egy gólra közelítette meg a vendégeket a Ferencváros, miután Dancsfalvi és Ölander is eredményes volt. A meccs végén kapuslehozatallal próbálkoztak a zöld-fehérek, ám ebből az Érsekújvár jött ki jobban: Frolik az üres kapuba passzolt. 19 másodperccel a vége előtt ugyanő állította be a 6-3-as végeredményt is.

Miskolci Jegesmedvék - Dab.Docler  3-0 (0-0, 2-0, 1-0)

miskBob Dever (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék) - "Nagyon fontos győzelmet arattunk ma este, több okból is. Egyrészt a múlt heti sikertelen túra után vissza kellett találnunk a helyes útra. Másrészt, az előző két mérkőzésen a Dunaújváros csak apróságokkal tudott megverni minket, és be kellett bizonyítanunk, hogy le tudjuk őket győzni. Az első harmadban jól, a második még jobban, a harmadikban pedig egészen kitűnően játszottunk. Ma este még ünneplünk, de holnap reggeltől már a vasárnapi mérkőzésre készülünk, mert ott is csak a győzelem fogadható el."

dabStephan Lundh (vezetőedző, Dab.Docler) "Ma este a Miskolc jobb volt nálunk. Erősebben, gyorsabban játszottak, mi sok problémával küszködtünk."

UTE - HSC Csíkszereda  2-4 (0-3, 1-0, 1-1)

uteAncsin János (edző, UTE) - "Azt gondolom, hogy ezt a mai meccset a rutintalanságunk miatt vesztettük el. Ha nem nézzük a meccs végi üres kaput, akkor két harmadot megnyertünk, a meccset még sem sikerült. Két harmad alatt kevesebb gólt lőttünk az emberelőnyős helyzeteinkből, mint a Csíkszereda az első harmadban."

hscGál Sándor (vezetőedző, HSC Csíkszereda) - "Örülök a 3 pontnak és az első harmadban mutatott játéknak. Utána viszont mintha kicserélték volna a csapat háromnegyedét, nagyot fordult a játékunk. Egyértelmű, hogy a jövőbeni meccseinken ez nem lesz elég, ha playoffba szeretnénk jutni. Ilyen játékkal nem is érdemeljük meg a rájátszást."

Ferencváros Budapest ESMTK - HC Nové Zámky  3-6 (1-1, 0-3, 2-2)

nzRobert Spisak (vezetőedző, Nové Zámky) - "Sikerült a három pontot hazavinnünk, ez nagyon fontos győzelem volt. Az első harmadban szerintem egyenlő erők harca volt, a második harmadot viszont mi uraltuk. A harmadik harmadban magunkra húztuk a Fradit, de a jó kapusteljesítménnyel sikerült a győzelem. A támadó játékunkkal elégedett voltam, de a védkezésünkön van mit javítani."

ftcDobos Tamás (vezetőedző, FTC Budapest ESMTK) - "A második harmad volt a döntő. Ott ment el a meccs véleményem szerint. Az első harmadban kiegyelnlítettünk, de a második harmad elúszott. A harmadik harmadot hoztuk, de a végén az üreskapus gól megpecsételte a sorsunkat. Vasárnap Dunaújváros, mindent egy lapra kell feltennünk."

Fotó: Bán Olivér

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV