A Marilyn a női bajnok

2014.03.07. 23:28 |
A harmadik meccsen dőlt el a női bajnokság döntője, a Marilyn győzött.

A harmadik meccsen dőlt el a női bajnokság döntője, a Marilyn győzelmével ért véget a 2013-14-es szezon.

A Vasasnak nem sikerült a címvédés, a Marilyn lett a 2013-14-es kiírás női bajnoka. Az első meccset 4-1-re nyerte a Marilyn egy tartalékos Vasas ellen (a gólszerzők: Krivi, Horváth (2), Medgyes ill. Dabasi). Szerdán többen úgy számították, bajnokot avatunk, ám a Vasas behúzta a meccset, ezzel kiegyenlítve a küzdelmet (a gólszerzők: Ungár, Mayer (2) ill. Köles).

A mindent eldöntő utolsó meccsre pénteken került sor a Tüskesátorban, egy nappal a női U18-as lányok edzőtábora előtt. Pintér és Medgyes révén kétgólos előnyt szerzett a Marilyn, Mayer pedig hiába szépített, egyenlíteni már nem tudott a Vasas.

Mestermérleg:

Dörök Rudolf (vezetőedző, Vasas SC) – „Elég nehéz volt ez a három mérkőzés. Az első meccsen kilencen játszottunk, most is volt három lány, aki betegen is vállalta a meccset.  Maximálisan csak gratulálni tudok nekik, három mérkőzésre kényszerítettük a Marilynt. Az ellenfélnek is gratulálok a győzelemhez.”

Jan Bylesjö (vezetőedző, Marilyn HC) – „Egy kicsit nehezebb volt megnyerni ezt az aranyérmet, mint számítottam. A Vasas ma is jó csapatjátékot mutatott, szerintem jó meccs volt, jó irammal, versenyhelyzettel. Elégedett vagyok, amikor nyerünk, mindig boldog vagyok.”

női

Fotó: Somogyi Viktor

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV