Hokilegenda - akkor és most (5): Kertész József, Keraj
Mindenki csak így ismerte a jégpályák környékén – amíg megfordult arrafelé. Mostanában azonban legfeljebb a TV-ben néz hoki meccset, stadionokba régen nem jár. Így aztán kevesen vagyunk, akik emlékszünk rá, a mokány, kegyelmet soha nem kérő, igaz nem is adó hátvédre. Aki később a magyar hoki „napszámosa” lett, aki akkor vállalta el a válogatott felkészítését, amikor legfeljebb „köszönöm” jár érte, olykor még annyi sem. Sokan vannak ilyenek – helyesebben, sajnos egyre kevesebben – éppen ezért meggyőződésem sokkal többet kellene törődni velük! Nekik elég (lenne) egy jó szó, annyi, hogy közösen felelevenítjük az emlékeket. Erre pedig időt kell szakítani, ahogy ők is találtak rá időt, energiát, hogy kizárólag szeretetből, társadalmi munkában (ma már ilyent még hallani sem nagyon hall az ember fia) tevékenykedtek a jégkorongért és nagy részük van abban, hogy a magyar hoki odáig jutott, ahová eljutott.Ezek a gondolatok foglalkoztattak, amíg tárcsáztam telefonszámát. Gondosan tervezgettem, miként fogom emlékeztetni rá, hogy hajdanában jól ismertük egymást, hogy én vagyok az aki... Idáig jutottam a tervezgetésben, amikor rekedtes hangján beleszólt a kagylóba. Majd ez az idősödő hang, egyszerre csengővé vált:
- Lacikám! De örülök neked!! Amikor a Volán meccseit adja a TV sokat hallak. Olykor el is révedezek, arról az időről, amikor együtt jártunk világbajnokságokra. Az, az igazság, hogy csak Babán Jóskával, Miklós Karcsival szoktam találkozni. Nem véletlenül, a régi BVSC-sekkel. Ja meg Szúnyoggal” azaz Balogh Janival, bár vele nagyon régen futottam össze.
Aztán már kérdezni sem kell. Pillanatok alatt visszaugrunk az időben .1956 telén járunk, amikor tizenhat évesen már szerepelt a BVSC felnőtt csapatában, sőt pontosan emlékszik, hogy két évvel később a válogatottban amolyan előlegezett bizalomként elvitték Jesenicére. Hú az volt ám csak a nagy dolog. Akkoriban! Egy évvel később már ott volt a plzeni világbajnokságon és 1967-ig kirobbanthatatlan volt onnan.
-Előbb Martinuzzi volt a bekk párom, aztán jött Raffa Gyuri. Ő a Fradi legendás hátvédje volt, de a nemzeti csapatban pompásan megértettük egymást. Mi játszottunk a második sor mögött, az első hátvédkettőst, Babán – Koutny alkotta.
-Amikor abbahagytad, magától értetődött, hogy edző leszel?
-Igen. Akkor alakult meg a Volán jégkorong szakosztálya, ott lettem edző. Közel egy évtizedet húztam le náluk. Emlékszem, amikor először merült föl, hogy az akkor még Budapesti Volán átteszi székhelyét Székesfehérvárra, úgy kellett meggyőzni a játékosok egyikét - másikát. Lám ma már egyértelmű, hogy az a lépés volt az üdvözítő.
-1976 – 78 között, Boróczi Gáborral együtt vállaltátok a válogatott felkészítését.
-Nem nagyon volt más választásunk! Egyszerűen el kellett vállalnunk a megbízatást, pedig bizony mondom féltem tőle. Én, ugye a BVSC-ben hokiztam, Boróczi az Újpestben. Ráadásul ő csatár volt, én pedig az ő oldalán védő. Sok nagy csatát vívtunk és bár a válogatottban együtt szerepeltünk, hazudnék, ha azt mondanám baráti viszony alakult ki közöttünk. Sietve hozzáteszem ilyen jó munkakapcsolatban, mint Gáborral, soha életemben nem volt részem! Vita volt ugyan közöttünk, de mindent meg tudtunk beszélni és kifelé mindig is egységesek voltunk. Ennek az eredménye volt, hogy 1976-ban Gdanskban a második helyen jutottunk föl, az akkor B- csoportnak nevezett világbajnoki középmezőnybe, majd két éven keresztül a világ legnagyobb ámulatára bent maradtunk a magasabb osztályban.
-Én még emlékszem arra, hogy az 1978-as belgrádi világbajnokság utolsó mérkőzést követően, a csapat tagjainak kórusa a vezetőség minden tagját „megénekelte”.
-Felejthetetlen volt! Mint ahogy azok az évek is. Ami utána következett, arra már nem is kellene emlékeznem, de persze hogy fáj. Azaz, amikor Boróczi Gabi lemondott a válogatott melletti munkáról, úgy éreztem, hogy nekem is ezt kell tennem. Egy évvel később pedig kirúgtak a Volánból. Na, azóta távolodtam el a jégkorongtól. Az Elektromos Műveknél dolgoztam egészen a nyugdíjba vonulásomig.
-Azért nem kellene eltűnnöd a jégpályák mellől.
-Harminc év alatt egyetlen egyszer, a szövetség megalakulásának nyolcvanadig évfordulóján voltam élőben jégkorong találkozón. Ezt is meg lehet szokni.
-Amikor felvetted a kagylót, azt hittem beteg vagy, olyan gyenge rekedt volt a hangod.
-Már nem, de tizenhárom éve a rák megtámadta a hangszálaimat. Szerencsére az orvosok még idejében meg tudták tenni, amit lehetett. Annyi maradt, hogy azért nem olyan a hangom, mint amikor edzést vezényeltem. Bár ha a hokiról beszélhetek valakivel, akkor ez is helyrejön a csevegés végére – fejezte be nyilatkozatát Kertész József. Azaz Keraj.
Török László
