A KHL-ből igazol vezetőedzőt a DAB

2014.05.21. 09:39 |

A DAB KHL-es edzőt igazol, a klub sajtóközleményben tájékoztatott a hírről.

A Dab.Docler csapata szóban már megállapodott a kanadai Donald MacLean-nel, aki jövőre az Acélbikák vezetőedzői posztját látja majd el. A fiatal szakember a Medvescak Zagreb KHL-es csapatától érkezik Dunaújvárosba! Emellett olvashatnak arról is, hogy melyik játékosnak van élő szerződése, illetve kikkel állapodott már meg a klub vezetése.

Stephan Lundh távozásával már hetekkel ezelőtt megkezdődött a vezetőedző keresése a Dab.Docler háza táján – most pedig az eredménye is meglett a munkának! Szóban már a mai napon megállapodott a klub a kanadai Donald MacLean-nel, akivel a következő napokban a szerződést is aláírják a felek. A játékosként több mint félezer AHL-es meccsig jutó center az NHL-ben is bemutatkozott (44 mérkőzésen 13 pontig jutott a kanadai Sydneyben született csatár), majd 2011-ben egy dán és svéd kitérő után a Medvescak Zagreb EBEL-es csapatában fejezte be pályafutását. Ám az edzői stábban továbbra is számítottak rá a horvát fővárosban: 2012-ben és 2013-ban az EBEL-ben volt másodedző, majd tavaly a KHL-ben is ezt a posztot látta el. Közben két éve a horvát válogatott vezetését is átvette – előbb megnyerte a csapattal a divízió II/A csoportját, idén pedig az ezüstérmet szerezte meg a lengyelek mögött a divízió I/B-ben.

Az edzővel kapcsolatban megkérdeztük Dragutin Ljubic-ot, aki a horvát válogatott és egyben a Medvescak Zagreb csapatvezetője – így több évet dolgozott együtt Donald MacLean-nel. A horvát szakvezető elmondta, hogy egy nagyon szenvedélyes, a jégkorongot szerető, lelkiismeretes embert ismert meg MacLean személyében, aki egy igazi győztes típus. A tavalyi évben a Zágráb csapatánál például ő felelt az emberelőnyös taktikáért – Ljubic elmondta, komoly felelősség alatt is keményen dolgozott a kanadai edző.

Természetesen a Dab.Docler elnökét, Azari Zsoltot is megkérdeztük az igazolásról: Az egyértelmű cél az volt, hogy olyan edzőt keressünk, aki egyrészt hitelessé tud válni a játékosok szemében, ismeri a közép-kelet európai szokásokat, viszonyokat, és aki alkalmas arra, hogy megtalálja azt a speciális motivációt, ami ahhoz kell, hogy a mi csapatunk még nagyobb eredmények elérésére legyen képes – gondolok itt például a Kontinentális Kupára. Úgy érezzük, hogy Donald MacLean alkalmas arra, hogy ezeket a célokat megvalósítsuk. Fontos megjegyezni, hogy azért nem voltak eddig légiósokkal kapcsolatos igazolási hírek, mert úgy gondoltuk, hogy az az egészséges, ha a külföldi játékosok kiválasztásában a vezetőedző vállal főszerepet. Szeretnénk lehetőséget biztosítani neki, hogy olyan játékosokat szerződtessen, akiket ő tart megfelelőnek.

A Dab.Docler elnöke elárulta azt is, hogy jelenleg hogy áll a csapat. Élő szerződéssel rendelkezik Galanisz NikandroszPavuk AttilaSomogyi BalázsSzappanos DávidHüffner AdriánNagy RichárdGröschl Tamás,Léránt René és Hruby Gellért.
Idén új megállapodás született Kiss Ákossal, Papp Viktorral, Peterdi Imrével, Erdélyi Tamással, valamint ideigazolt Ferencvárosból Mestyán István és az Újpesttől Hajek Márk. Előrehaladott tárgyalások folynak emellett Ladányi Balázzsal, Sevela Peterrel és Azari Zsolttal.

Az Acélbikák vezetője hozzáfűzte: - A célunk továbbra is az, hogy olyan tehetséges fiatalokat keressünk, akik Dunaújvárosban képzelik el a jövőjüket, akiknek tetszik az itt folyó munka, és akik elhiszik, hogy a Dab.Docler a legjobb nevelőegyesület, s ez a csapat jelentheti számukra a jövőt.

Donald MacLean augusztus elsejétől áll munkába Dunaújvárosban – megbízása egy évre szól! Isten hozott, Don!


Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV