A kapus táborral vége a tematikus táboroknak

2013.06.09. 23:29 |
A szövetség idei három nyári táborából az utolsónak is vége lett.

Összesen 27 kapus vett részt a képzésen, velük hat edző foglalkozott minden nap: Várady Csaba, Szabó Tamás, Farkas Tamás, Nagy Attila, Örsi Bence és Bán Károly.

Az első napon Rajna Miklós, a válogatott kapusa is ellátogatott a táborba, és segített a fiatal kapusoknak. A négy napos képzésen végig jó hangulat uralkodott, ám emellett meg is dolgoztatták a 2003. december 31. előtt született utánpótlás korú kapusokat. Napi két jeges edzésük volt, és videóelemzéseket is tartottak. 

Az idei nyári három tematikus tábor utolsó négy napos turnusa is befejeződött tehát, augusztusban már a korosztályos válogatottak kezdik meg a felkészülést a szezonra.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV