A HSC fontos pontokat rabolt a Miskolctól

2014.01.19. 22:32 |
Nyert a Csíkszereda és a DAB a MOL Ligában.

A MOL Liga vasárnapi játéknapján a listavezető DAB könnyedén verte a sereghajtó Újpestet, a Csíkszereda pedig otthon tartotta a három pontot a Miskolc ellen.

A szurkolóknak még idejük sem volt elhelyezkedni és már vezetett a Miskolc a találkozó 17 másodperében. Metcalfe avatta fel a hosszas lábadozásból visszatérő Kozuchot. A gyors gól alapvetően befolyásolta a hazai csapat játékát, amely nagyon görcsössé vált. A hazai csapat görcsös játékát pedig nem tudta kihasználni a vendég együttes, amely szintén gyenge napot fogott ki. A percek szép csendesen csordogáltak és a hazai szurkolók csak Moldován üres kapus, illetve Becze ordító helyzeténél kaphatták fel a fejüket. A második játékrész csapkodó játékot hozott. Kevés volt a jégkorong. Ilyen ritka pillanatokban viszont a hazaiak két alkalommal is betaláltak Gyenes kapujába. Előbb Curilla használta ki a vendég védelem megingását a 30. percben, majd Bíró Tamás a 33. percben éles szögből mattolta Gyenest. Utóbbi alaposan benne volt a kapott gólban. Az utolsó játékrészben már elevenebb lett mindkét csapat. Oda-vissza játék kezdődött el. Úgy tűnt fokozatosan felpörögnek a csapatok. A pörgésből azonban a vendégek kezdtek jobban kijönni. Fokozatosan vették át a játék irányítását. Időt is kértek a hazaiak hat perccel a mérkőzés vége előtt. Az időkérés jót tett a hazai csapatnak, amely összeszedte magát. Az utolsó perchez érve a vendégek is kikérték idejüket, sőt Gyenest is mezőnyjátékosra cserélték. Ez a húzás nem jött be és Becze talált be az üres ketrecbe.

A Dunaújváros a Megyeri útra látogatott, és könnyedén elhozta a három pontot. 13 perc kellett az első vendég találathoz, amit Peterdi jegyzett. Domináltak az Acélbikák, de újabb gól nem született. A második játékrészben ellenben három is, és mindháromszor a piros-fehérek örülhettek. A 23. percben Sabados lépett be középre a palánk mellől és lőtte ki a hosszú felsőt. 5 perccel később Peterdi ment el a szélen, és lőtte a hálóba a korongot. Végül Jabornik is betalált, így négygólosra nőtt a különbség. A harmadik harmad se volt sokkal jobb hazai szemszögből. Két percen belül két gólt lőtt a DAB: Jabornik duplázott, majd Azari volt eredményes emberelőnyben. Az 50. percben érkezett a szépítő találat Sweeney révén, így 6-1-es dunaújvárosi győzelemmel ért véget a találkozó.

HSC Csíkszereda – Miskolci Jegesmedvék 3–1 (0–1, 2–0, 1–0)

Gál Sándor (vezetőedző, HSC Csíkszereda) - „Nagyon fontos és egyben értékes három pontot szereztünk. Fegyelmezetten játszottunk, annak ellenére, hogy nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést. Szerencsére ki tudtuk heverni és fokozatosan jöttünk fel. Bosszant az emberelőnyös játékunk. A harmadban nem tudunk veszélyes helyzeteket teremteni. Gratulálok a fiúknak és a szurkolóknak is. Most fáj a leginkább a pénteken elvesztett mérkőzés.”

Bob Dever (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék) - „Nagyon nehéz úgy játszani, hogy a fél mérkőzés emberhátrányban töltöd. Tudtuk, hogy ez lesz, számítottunk erre. Minden romániai túránk erről szól. A végén megnyomtuk, de nem sikerült.

UTE - Dab.Docler 1-6 (0-1, 0-3, 1-2)

Ancsin János (edző, UTE) - "A meccs elején nagyon nekünk ugrott a Dab., ezt a nyomást a második harmad közepéig bírtuk. Pleszkán Jocinak, ma is sokat köszönhettünk, sokáig tartott minket, de aztán kijött a két csapat közti különbség."

Stephan Lundh (vezetőedző, DAB) - "Kihívásnak tekintettük ezt a meccset, mert mindig nehéz egy olyan csapat ellen játszani, akiknek nincs veszteni valója. Az első két harmad nagyon jól sikerült, és megtudom érteni. hogy kicsit alább hagyott a koncentrációnk, hiszen amikor nagy különbséggel vezet egy csapat akkor ez benne van a játékban. Ma játszottunk a legjobban az UTE ellen. Fontos, hogy minden meccsen komolyan odategyük magunkat, ez ma is megtörtént, a 6-1-es végeredménnyel nagyon elégedett vagyok."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV