A hét legjobbja: Nikita Mironov

2015.12.16. 17:08 |

Szoros a verseny az utolsó rájátszást érő helyért a MOL Ligában, többek közt a Sport Club Csíkszereda is jó eséllyel pályázik a pozícióra. A cél eléréséért jelentős lépéseket tett a csíki együttes az elmúlt játélhéten, Dunaújváros ellen hosszabbításban győzött 2-1-re, Debrecent 4-3-ra győzte le hazai pályán. A DAB elleni egyenlítő gólt és a DHK elleni győztes találatot is a fiatal légiós, Nikita Mironov szerezte, ő a hét játékosa ezúttal.

Mironov Oroszországban, Nizhny Novgorodban született, a helyi Torpedo együttesében kezdte meg hokis pályafutását, majd a helyi junior csapatban, a Chalika Nizhny Novgorodban játszott az MHL-ben, ahol csapattársa volt Yevgeni Kunaevnek, ő most Debrecent erősíti.

A szezonkezdetet követően, Oktyabrev vezetőedző kinevezése után szerződött Csíkszeredába a mindössze huszonegy éves csatár, aki kistermete ellenére hatékony játékosnak bizonyult gyorsaságával és ponterős teljesítményével. Nyolc MOL Ligában játszott mérkőzésén hat pontot termelt eddig, ebből a legutóbbi két találkozón három gólt és egy gólpasszt jegyzett.

Nikita Mironovval beszélgettünk tehát:

Milyen játékosként jellemeznéd magad?

Nem igazán tudom, hogy írhatnám le magam…nem vagyok magas, de úgy gondolom, elég gyors vagyok. Teljes intenzitással játszom és azt mondták, kicsit agresszíven is. Én egyszerűen csak imádok jégkorongozni, igazán élvezem a játékot.

Milyennek találod a játékstílust, ami a MOL Ligában fogadott?

Ez az első profi idényem és úgy gondolom, jó helyre kerültem. Ez a hoki gyorsabb, mozgékonyabbnak kell lenni és van itt néhány nagyon technikás játékos. Úgy gondolom, kiváló tapasztalatokat szerezhetek a MOL Ligában.

Miért döntöttél úgy, hogy az MHL-ből Csíkszeredába igazolsz?

Az MHL-ben túlkoros voltam, kinőttem a junior ligát. Az ügynököm felhívott és azt mondta, ajánlatot kaptam az SC Csíkszeredától, én meg elfogadtam azt.

Van jelentősége annak, hogy orosz edző alatt dolgozatsz?

Könnyebb egy orosz edzővel dolgoznom, mert tudom, mit szeretne látni a meccsen, értem a sémákat és a célokat, amiket a csapat elé tűz ki.

Milyen Csíkszeredában játszani azután, hogy egy orosz nagyvárosban nőttél fel?

Tetszik a város és egy jó csapathoz jöttem, szóval szeretek itt játszani. Mindenki barátságos és sok az orosz játékos, így nem is volt számomra olyan nagydolog ideköltözni Oroszországból. Nekünk vannak a legjobb szurkolóink a ligában, a csapat mellett állnak és többen felismernek az utcán is, ilyenkor köszönnek. Ez nagyon kedves. Jól érzem magam itt és imádom a hegyekre néző kilátást a pálya mellől.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV