DAB: A rájátszás egyetlen biztos szereplője

2014.01.23. 16:04 |
Az Acélbikák a Miskolc, a Ferencváros és az Újpest csapatai ellen lépnek jégre.

Az Acélbikák a Miskolc, a Ferencváros és az Újpest csapatai ellen lépnek jégre a MOL Liga következő fordulóiban.

dab

Stephan Lundh szerint pénteken a Miskolc ellen a koncentráció lesz a kulcs.

„Az egyik legkeményebb ellenfelünkhöz látogatunk pénteken, hiszen a Jegesmedvék otthonában bárkit könnyen érhet meglepetés. Éppen ezért azt kértük a fiúktól, hogy a meccs elejétől próbáljanak meg teljes koncentrációval játszani - korábban ebből volt például gondunk Érsekújváron. Nyilvánvalóan mi is tudjuk, hogy tizenötre nyújthatjuk a veretlenségi sorozatot, sőt, két-három győztes meccsel már zsebünkben lehet az alapszakasz első helye, de ezen nem szabad gondolkoznunk, mindig csak a következő lépés járhat a fejünkben. Szerencsére új sérültünk nincsen, és Galanisz is visszatér pénteken!”

Jonas Johnson nem nézi le a Ferencvárost, sőt! Ennek ellenére úgy gondolja, reális cél a győzelem.

„A Ferencváros ellen mindig kiemelten kell figyelni, hiszen az eddig lejátszott meccsek alapján nyilvánvaló, hogy egy sokat dolgozó, egyszerű hokit játszó csapat a pesterzsébeti, akik képesek mindenki ellen jó eredményt elérni. Ha az edzéseken gyakorolt taktikai elemeket betartják a fiúk, s beütik azokat a helyzeteket, amik eddig kimaradtak, akkor viszont úgy érzem, nem lesz gondunk!”

Stephan Lundh hétfőn, az UTE ellen a fiatal játékosoknak is esélyt ad majd.

„A közelmúltban két mérkőzés is játszottunk a lila-fehérek ellen, az elsőn nem voltam elégedett, a másodikon már jobban játszottunk, de még mindig lett volna mit javítani a hibáinkon. Nyilván nem egyszerű mindig motiváltnak lenni egy gyengébb csapat ellen, de jó teszt ez, és a fiatal játékosaink is jóval több időt kapnak majd! A lényeg még mindig az, hogy magunkkal foglalkozzunk, végig keményen és sokat dolgozzunk és koncentráljunk!”

Az Acélbikák nyílt napot tartanak január 25-én, szombaton 12.30-14.30-tól, amelyre nagy szeretettel várják az 5 és 11 év közötti fiúkat és lányokat. Érdeklődni a 06209978260-as telefonszámon lehet. 

A DAB meccsei a hosszú hétvégén:

2014.01.24. péntek 18:30 Miskolci Jegesmedvék - Dab.Docler
2014.01.26. vasárnap 18:00 Dab.Docler - Ferencváros Bp ESMTK DIGI Sport
2014.01.27. hétfő 18:00 Dab.Docler - UTE

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV