Háromgólos vereség a braziloktól

2014.06.02. 18:21 |

Nem sikerült nyerni a Brazília elleni második csoportmeccsen, a dél-amerikaiak 6-3-ra győztek. Kedden Ausztriával játszunk.

A japánok megverése után sokkal jobb játékra, és győzelemre számított mindenki, ám sajnos ez nem így történt. A vezetést mi szereztük meg Bartalis István révén, de az ellenfél egyenlített. A második játékrészben pedig a vezetést is átvette, majd Ladányi Balázson volt a sor, hogy egalizáljon. A harmadik negyedben sem volt meg az összhang, rögtön kaptunk egy gólt, igaz hátrányban. Kiss Ákos viszont eredményes volt, ezzel 3-3-ra módosítva az állást. Az utolsó negyedig azt gondoltuk, meglesz a meccs, sokat támadtunk, gólt azonban nem sikerült szerezni. Nem úgy, mint a braziloknak, akik hamar 5-3-ra módosították az állást. Ekkor lehoztuk a meccs felétől védő kapust, Kiss Tamást, ami megint egy brazil gólt eredményezett. 6-3-ra kaptunk ki, ám még semmi sincs veszve. A csoportmeccsek csupán azt döntik el, milyen erős csapattal kerülünk szembe a következő fordulóban. 

A mérkőzés legjobbja Kiss Ákos lett, a vele készült interjú a cikk alján nézető meg.

Mestermérleg

Miroslav Vybiral (vezetőedző, Magyarország) - "Nem találok szavakat, egyszerűen nem tudom mi történt. Csapatként kell játszanunk és igazán akarni a győzelmet. Fel kell készítsük a srácokat az osztrákok elleni meccsre. Vissza kell találnunk magunkhoz, most mélyponton vagyunk, de ezen tudunk és fogunk is változtatni." 

Jeffrey Prime (vezetőedző, Brazília) - "Sokkal jobban játszottunk, mint tegnap, végre jó görhoki volt a meccs. Jókor lőttünk gólokat, nem voltunk idegesek, tetszett a játék. A holnap egy következő történet, várom már, ha úgy játszunk mint ma, és végig meccsben maradunk, bármi lehet."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV