Dab.Docler választás: Brassó

2014.02.24. 10:26 |
Az elődöntők párosítása: DAB-Brassó, Érsekújvár-Miskolc.

Hétfőn reggel a DIGI Sportban, élő adásban jelentette be a Dab, hogy a MOL Liga elődöntőjében a Brassóval kíván megmérkőzni. A másik ágon Érsekújvár-Miskolc összecsapást rendeznek.

Stephan Lundh a DIGI Sport reggeli sportműsorában jelentette be, hogy ebben az évadban a csapat ellenfele az elődöntők során az ASC Corona 2010 Brasov lesz. Tavaly ilyenkor a Miskolcot választották az Acélbikák, amely döntés mellett most is számos gazdasági és marketingszempont állt. Ezzel szemben azonban végül a szakmai okot döntöttek, a Dab így a Brassóval méri össze erejét.

Azari Zsolt még a bejelentés előtt így nyilatkozott a csapattól kapott sajtóközleményben: “Az edző szakmai szempontból fogja jellemezni a várható ellenfeleinket, a játékosokat képviselő grémium a gyakorlati előnyöket és hátrányokat veszi számba, én pedig gazdasági oldalról fogom az érveimet elmondani. A megbeszélés során minden csapatot külön-külön fogunk jellemezni e szempontok alapján, és végül minden érintett javaslatot tesz a kiválasztandó csapatra. A végső döntést a javaslatok alapján én fogom meghozni, figyelembe véve a többiek véleményét.”

Az elődöntők párosítása tehát: Dab.Docler-ASC Corona 2010 Brasov, HC Nové Zámky-Miskolci Jegesmedvék.

Az elődöntők menete:

1. meccs: 2014.02.26. szerda
2. meccs: 2014.02.27. csütörtök
3. meccs: 2014.03.02. vasárnap
4. meccs (ha szükséges): 2014.03.03. hétfő
5. meccs (ha szükséges): 2014.03.06. csütörtök

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV