A vendégek örülhettek

2021.12.05. 21:15 |

A Csíkszereda és a Brassó győzött vasárnap az Erste Ligában.

Dunaújvárosi Acélbikák-Sport Club Csíkszereda 1-5 (0-3, 0-1, 1-1)

Szkacskov duplájával már a 6. percben vezetett a címvédő, majd a harmad végén Rokaly Szilárd növelte a különbséget. A második felvonásban is nagy volt a vendégek fölénye, Szkacskov a 30. percben megszerezte harmadik gólját. A DAB egy áthúzódó emberelőnyből szépített a 41. percben, ám aztán Fodor Csanád szintén fórból állította be a végeredményt.

A Sportklub az FTC elleni rangadóval zárja a túráját hétfőn, az Acélbikák pedig Erdélybe indulnak.

Nyilatkozat

Leo Gudas, vezetőedző, Dunaújváros: „Az első harmadunk nagyon rosszul sikerült, s ezt egy ilyen jó csapat ellen nem engedhetjük meg magunknak. A második és a harmadik harmadban már voltak felvillanásaink, de továbbra is ott tartunk, hogy ha szoros meccset akarunk játszani egy ilyen erősségű csapattal, akkor nem elegendő, ha csak negyven percig küzdünk.” 

Rico Rossi, vezetőedző, Csíkszereda: „Nagyon jól kezdtünk, s ez jelentősen megkönnyítette a második és harmadik felvonást. A kulcs az volt, hogy remekül álltunk bele a meccsbe, senki nem gondolta azt, hogy ez könnyű meccs lesz, tiszteltük az ellenfelünket és játszani jöttünk. Sikerült, aminek nagyon örülök.”

UNI Győr ETO HC-Brasov Wolves 3-6 (0-2, 1-2, 2-2)

Az idei utolsó matinén a vendégek már bő tíz perc alatt kétgólos előnyt harcoltak ki, majd a második harmad elején fél percen belül újabb kétszer voltak eredményesek. Tóth helyett Sági állt be a győri kapuba. Kisvártatva szépített is az ETO, majd négy percen keresztül támadhatott emberelőnyben, de közelebb nem tudott zárkózni. A következő fórt már kihasználták a hazaiak, ám 15 másodperc elég volt a Brassónak az újabb gólhoz és a biztosabb előnyhöz. A Győr a következő emberelőnyből is eredményes volt, Bukor bombáját nem tudta védeni Tőke. A folytatásban viszont nem született újabb ETO-gól, az 55. percben viszont Kovács Mátyás a harmadik találatát ünnepelhette, bebiztosítva a Corona sikerét.

A Brassó három vereség után nyert újra, hétfőn pedig Újpestre utazik. Az egymás után tizedszer vesztes Győr csak karácsony előtt játszik legközelebb, akkor a DVTK-val.

Nyilatkozat

Ladányi Balázs, vezetőedző, Győr: „Nincs könnyű mérkőzés, és úgy érzem, ezt magunknak tettük nehézzé. 21 percig nem játszottuk azt, amit kellene, utána meg azért nem tudtuk azt játszani, mert kellett menni az eredmény után. Sokkal jobban kinyíltunk, kicsit ráment a védekezésünkre, de pont azzal volt az első 21 percben is a probléma, hogy nem a tőlünk megszokott, szezon eleji, masszív védekezést láthattuk, és ez megbosszulta magát, megbélyegezte az egész végeredményt. Nyugodtnak kell maradnunk az egyéni hibák esetén is. Ha csak a stresszt visszük a cserepadra, az a játékban is visszaütközik, és sokkal inkább az ellenkezője fog elsülni, mint amit szeretnénk. Az utolsó 39 percre mondhatjuk, hogy pozitív, bár kaptunk 2 gólt, de rengeteget tettünk azért, hogy visszajöjjünk a meccsbe.”

Strenk Hunor, másodedző, Brassó: „Tudtuk a mérkőzés előtt, hogy nagyon fontos három pont dől el, mivel elég közel helyezkedünk el a tabellán. Az előző két mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, betegségek, hiányzók, eltiltások sújtották a csapatot, de ma szerencsére sikerült elég jól válaszolnunk, jól álltunk bele a mérkőzésbe, és 2-0-s előnyre tudtunk szert tenni. Nagy részben kontrolláltuk a meccset, aztán a második harmadban elkezdődött egy kisebbfajta adok-kapok. A negyedik gólunkra rögtön jött a válasz, és a hazai csapat is bekerült a mérkőzésbe, úgy érezték, hogy van esélyük visszakapaszkodni, de szerencsére, amikor szorult a hurok, jól kezeltük a korongot. A második szakaszát a mérkőzésnek jól menedzseltük, és ez volt a kulcs ahhoz, hogy 3 ponttal tudjunk távozni.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV