A női nemzetközi sorozatban két magyar csapat szerepel.
A Tippmix lett a névadó támogatója a regionális női jégkorongbajnokságnak, az European Women’s Hockey League-nek (EWHL).
A sorozatban ebben a szezonban hat ország kilenc csapata vesz részt: a két magyar együttes, a címvédő KMH Budapest és a MAC Budapest mellett az osztrák Vienna Sabres, a Salzburg Eagles, a Lakers Kärnten, a kazah Ajszulu Almati, az olasz Bolzano Eagles, a lengyel Silesia és a szlovák SKP Bratislava indul. Oda-visszavágós alapszakasz után négyes döntőn dőlnek el a helyezések. A legutóbbi két idényben a KMH lett az aranyérmes. A liga szervezésében a Magyar Jégkorong Szövetség is közreműködik.
A Tippmix EWHL a nemzetközi szünet után szerdán folytatódott, a harmadik helyen álló MAC szétlövésben 2-1-re verte az Almatyt. Az együttes hétvégén Katowicébe utazik a Silesiához, míg a veretlen KMH szombaton a kazah együttessel találkozik.
A Magyar Jégkorong Szövetség és a Szerencsejáték Zrt. sikeres stratégiai együttműködése több évre nyúlik vissza. A hazai sportélet legnagyobb támogatójaként a nemzeti lottótársaság a jégkorong-válogatottak mellett a magyar bázisú nemzetközi férfi jégkorongbajnokság kiemelt támogatója is.