Elégedett a szakmai stáb az A csoportos vb-re készülő női csapat edzőtáborának első hetével.
Túl van a budapesti felkészülés első hetén az A csoportos magyar női válogatott.
„A tervek szerint haladunk. Átismételtük azokat a támadó- és védekezőjátékokat, amiket idény közben vettünk. Aszerint építettük fel a tábort, ahogy majd a Kanadába érkezés utáni karantén leteltével is alakul a programunk. Az első három nap edzésekkel telt, utána pedig elindult a mérkőzések modellezése, a gyakorlás egyik felében a támadásokra, a másikban a védekezésre fókuszálva, az emberelőnyös helyzeteket is átvéve. Jól haladunk, koncentráltak a lányok, mindenki próbálja elsajátítani és minél jobban alkalmazni a taktikai elemeket. Most nagyobb terhelést kapnak, ezért érezhető a fáradtság, de jól dolgoznak” – mondta Kis András, a válogatott másodedzője.
Csütörtökön, szombaton és vasárnap tartott meccs szimulációt a csapat, a hétfő kicsit lazábban alakul, hiszen az pihenő nap lesz a vb-n is a találkozók között.
A tréner elárulta azt is, hogy a sorok nagyjából összeálltak, de még minimális változtatások lehetnek.
„Kezdenek kialakulni az öt az ötös és az emberelőnyös sorok is, de még vannak egymás közötti meccseink, ahol tovább lehet próbálgatni ezeket. A cél, hogy a vb-re a legtökéletesebb sorok álljanak össze” – tette hozzá.
A hét második felében megérkezett Svédországból Jókai-Szilágyi Zsófia is, és a vésztartalékok közül vasárnap a kerethez csatlakozott Pázmándi Zsófia is, egyelőre elővigyázatossági okokból. A felkészülés itthoni része szerdáig tart, majd a keret csütörtökön utazik München érintésével Kanadába.
A program:
Május 4., kedd, 15.00 (magyar idő szerint 20.00) Magyarország-Japán felkészülési mérkőzés
A vb-programja
Május 6., csütörtök, 19.00 (magyar idő szerint 0.00) Magyarország–Csehország
Május 7., péntek, 19.00 Magyarország–Dánia
Május 9. vasárnap, 19.00 Magyarország–Japán
Május 10. hétfő, 19.00 Magyarország–Németország
A keret
Németh | Anikó | GK | MAC Budapest |
Szabó | Fruzsina | GK | MAC Budapest |
Tóth | Zsófia | GK | KMH Budapest |
Grkovic | Jelena | D | KMH Budapest |
Kiss-Simon | Franciska | D | KMH Budapest |
Mayer | Fruzsina | D | HTI Stars (CAN) |
Németh | Bernadett | D | MAC Budapest |
Odnoga | Lotti | D | Dartmouth College (USA) |
Pártos | Réka | D | MAC Budapest |
Tóth | Enikő | D | KMH Budapest |
Knee | Sarah | D | KMH Budapest |
Dabasi | Réka | F | KMH Budapest |
Gasparics | Fanni | F | MAC Budapest |
Gowie | Alexandra | F | MAC Budapest |
Horváth | Imola | F | MAC Budapest |
Huszák | Alexandra | F | KMH Budapest |
Jókai-Szilágyi | Zsófia | F | Lulea HF (SWE) |
Jókai-Szilágyi | Kinga | F | Vienna Sabres (AUT) |
Kiss | Andrea | F | MAC Budapest |
Kreisz | Emma | D | Stanstead College (CAN) |
Pintér | Hanna | F | SDE Stockholm (SWE) |
Pintér | Lili | F | SDE Stockholm (SWE) |
Rónai | Alexandra | F | MAC Budapest |
Seregély | Míra | F | OHA (CAN) |
Szamosfalvi | Petra | F | KMH Budapest |
A stáb
Lisa Haley | Szövetségi kapitány |
Mika Väärälä | Edző |
Kis András | Edző |
Budai Krisztián | Kapusedző |
Ács Ferenc | Erőnléti edző |
Tornyi Gábor | Felszerelés menedzser |
Dénes Veronika | Rehabilitációs edző |
Mondl Viktória | Sportmasszőr |
Jasó Judit | Csapatvezető |
Dr. Módy Tóbiás / Dr. Széplaki Attila | Csapatorvos |
Nagy István / Soós Judit | Sportpszichológus |
Kaposi Dávid | Sajtó |