A Sportklub magabiztosan nyert Debrecenben

2023.12.30. 20:51 |

A csíkszeredaiak több mint kétszer annyit kapura lőve elvitték a három pontot a DEAC-tól.

A DEAC ugyanazokkal a játékosokkal számolt, mint az egy nappal korábbi, Fradi ellen megnyert meccsen, míg a Sportklubnál Kubát helyett Casaneanu szerepelt. A két jó formában lévő csapat meccsén a hazaiaknál Hetényi, a vendégeknél O’Connor kezdett a vasak között. A felek lelkes játékot vittek jégre a 2023-as év utolsó Erste Liga-mérkőzésén, az első komolyabb lehetőség Szkacskov előtt adódott, akinek a szólóját védte Hetényi. A 9. percben a Sportklub megszerezte a vezetést, Levin kapu mellé tartó lövése egy debreceni korcsolyáról a vasak közé váltott irányt (0-1). A nyitó játékrész folytatásában a csíkiaknak volt több helyzetük, egyszer emberelőnyben is támadhattak, aztán a harmad végén a DEAC próbálkozhatott öt a négyre egyenlíteni. A Sportklub fölényéről sokat elárul a 14-4-es lövési mutató.

A második felvonás első nagy helyzete is Szkacskov nevéhez fűződött, ekkor is Hetényi nyerte kettejük csatáját. Szintén párhuzamot jelentett, hogy Levin gólt lőtt: az izraeli válogatott csatár a bedobókör tetejéről vert be egy keresztpasszt (0-2). A mérkőzés közepén kettős emberelőnyben is voltak a vendégek, a DEAC hősiesen védekezett. A 35. percben közel járt a szépítéshez a hazai együttes, ám a korong végül nem jutott túl a gólvonalon, majd a következő cserénél Bucskin egy nagyon csúnyán eladott korongból meglőtte az első debreceni gólt (1-2). Nem örülhettek sokáig a cívisvárosiak, két percen belül jött a csíki válasz Rokaly Szilárd révén közelről (1-3).

A harmadik húsz perc áthúzódó DEAC-fórral indult, nem éltek vele. A játékrész közepén a Sportklub is kihagyott egy fórt. A végjátékban Mingazov bottal akasztota Reiszt, aztán Sofron is szabálytalankodott, négy a négyre játszottak két és fél perccel a vége előtt a felek. A hazaiak becsülettel küzdöttek a kétgólos hátrányuk ledolgozásán, hiába, Sofron egy üres kapus góllal beállította a 4-1-es végeredményt.

DEAC–SC Csíkszereda 1-4 (0-1, 1-2, 0-1)

Berta Ákos másodedző, DEAC:

„Gratulálunk a Csíkszeredának. Két jó formában lévő csapat találkozott, ez egy ki-ki meccs volt. Egy kicsit ha élesebbek lettünk volna a támadóharmadban és egy kicsit egyszerűbben tudtunk volna játszani, akkor még szorosabb lett volna a mérkőzés. Megérdemelten nyert a Csíkszereda. Nem sok területet hagytak nekünk. Kicsit néha kettészakadt a pálya, oda-vissza játék volt. Ha dolgozol, akkor szerencséd is lesz, akkor úgy pattannak a korongok, hogy be- meg elédpattan, amit ki tudsz használni. Ők ezt nagyon jól csinálták.”

Novak Vaclav vezetőedző, Csíkszereda:

„Jó meccs volt. Mi kicsit rosszul kezdtünk, főleg az első 10 perc volt nagyon nehéz. Szerencsére sikerült lőnünk egy gólt. A Debrecen nagyon erős csapat, nagyon jól korcsolyáznak. Nagyon jó kapusuk van. Ezután jól látszottunk, egész meccsen vezettünk. Gratulálok a csapatomnak, büszke vagyok rájuk, jól harcoltak. Köszönöm szépen nekik! Boldog új évet mindenkinek!”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV