A Sportklub győzött a DAB ellen

2023.12.10. 19:51 |

A dunaújvárosiak két harmadon át szorossá tették a meccset.

Jobban kezdett a Csíkszereda, számos próbálkozás után az 5. percben megszerezte a vezetést: Sofron az oldalsó palánktól befelé húzva bójaként kerülgette a bekkeket, majd az alsóba vágta a pakkot (1-0). Kovács gyorsan bemelegedett, bátran tüzeltek a hazaiak, egy másodpercre sem unatkozott a kapus. Majdnem hét percet kellet várni az első dunaújvárosi kapura lövésre, Sillanpää volt az elkövető. Ferencz-Csibi majdnem megduplázta a vezetést, berobbant egy korongra és csak kevéssel maradt le róla. A meccs első emberelőnyéből egyenlítettek a látogatók: a 11. minutumban szép korongjáratás után Szalma közelről egalizált (1-1). A középkezdés után Szkacskov tört előre, lövése után elmozdult a kapu. A játékvezetők elsőre gólt ítéltek, de a videózás után megváltoztatták az ítéletet. A Sportklub is kapott egy fórt, de az eredmény nem változott. Öt az ötben Fodor Csanád közelije éppen csak elkerülte a kaput, továbbra is nagy fölényben játszottak az erdélyiek. Az agresszív letámadásuk sok szerzett korongot eredményezett, egyszersmind csírájában elfojtotta az Acélbikák támadásait.

A szünet után gyorsan emberelőnybe került a házigazda: Welsh húzogatott, átadását Levin vágta a hálóba (2-1). Kovács kapus maradt lent, másodszor is nyakon találta egy hazai ütő, de tudta folytatni. Kiegyenlítetté vált és le is lassult a mérkőzés. A 28. percben aztán Milan ziccerezett, a vendégek legjobbja, Kovács kétszer is bravúrral védett. A harmad derekán újra ritmust fogott a Csíkszereda, Kubát pedig kettőre növelte az előnyt (3-1). Gyorsan jött a szépítés: a 34. percben Elomaa bemutatta a lövést, majd keresztbe passzolt, Sillanpää pedig kapásgóllal egyre zárkóztatta övéit (3-2). Egyenlíteni már nem sikerült, időnként fáradtnak tűnt a DAB, kevés energiájuk jutott a támadásokra. A hajrában sem unatkoztak a nézők, Salló és Lorraine akaszkodott össze, mindketten lehiggadhattak a büntetőpadon. Már csak fél perc volt vissza, amikor egy palánk melletti tusakodás után kiszabadított korong Rutkowskihoz került, aki szép csellel elküldte védőjét, majd bombájával visszaállította a kétgólos különbséget (4-2).

A záró felvonás kérdése az volt, erdélyi túrája utolsó állomásán talál-e még energiát magában a Dunaújváros? Gyorsan peregtek a percek, a székelyek magabiztosan őrizték előnyüket. Ráadásul a 49. percben Dostálek ülhetett a büntetőpadra. Próbálkoztak a hazaiak, de nem tudták végleg eldönteni az összecsapást. A záró tíz percen belül Reisz kiállítása az Acélbikák utolsó lehetőséget jelentette, nem tudtak élni vele. Ritkán látható jelenet következett, Sziszak és Fodor harcoltak egymással, mindketten könyököltek és egyszerre kaptak az arcukhoz, a játékvezetők salamoni ítéletet hoztak, nem avatkoztak bele a csetepatéba. Kovács továbbra is remekelt a ketrec előtt, a végéig esélyt adott övéinek. Az 58. percben már ő sem segíthetett: Szkacskov remekül látta meg a lendületből érkező Kubátot, aki pontos lövéssel eldöntötte a pontok sorsát (5-2). És itt még nem volt vége, egy percre rá a saját harmadában eladta a korongot az erejével teljesen elkészülő Fejér megyei alakulat, egy passz után Becze maradt üresen és a hatodikat is a kapuba küldte (6-2). Újabb találat nem született, a frissebb és jobban játszó Csíkszereda magabiztosan győzte le a fáradt Dunaújvárost.

SC Csíkszereda–Dunaújvárosi Acélbikák 6-2 (1-1, 3-1, 2-0)

Václav Novák, vezetőedző, Sportklub Csíkszereda:

"Nem volt könnyű mérkőzés. A csapat jól dolgozott az egész meccs alatt, fontos három pontot sikerült szereznünk. Az elkövetkezőkben nehéz időszak vár a fiúkra. Kedden és szerdán a romániai bajnokság keretén belül a Galac ellen fogunk játszani, ami után Gyergyóban is várni fog ránk egy összecsapás. Az első lépést ma este megtettük, a három fontos pontot megszereztük. Nagyon szépen köszönöm a szurkolóknak a ma esti újabb fergeteges hangulatot, mindig nagy segítséget nyújtanak nekünk."

Niko Eronen, vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák:

"A mai estén az ellenfél jobb volt a játék minden elemében. Nem voltunk mi sem rosszak, de ma egyértelműen jobban játszott a hazai csapat. Úgy gondolom, hogy a harmadik játékrészben, amennyiben élni tudtunk volna a kínálkozó 3 a 2 elleni helyzettel, nyitottá tudtuk volna tenni a meccset, de sajnos nem sikerült. Úgy érzem, ez volt talán a legnagyobb lehetőségünk. Éreztem, hogy egyre inkább kezd magára találni a csapatom, de a Csíkszereda a negyedik találatával újfent magához ragadta a kezdeményezést. Megérdemelten győztek."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV