A ráadásban nyerte meg a kerületi rangadót az UTE

2020.12.21. 22:36 |

Az Újpest nagy csatában, hosszabbítás után nyert a Opten Vasas otthonában a Erste Liga hétfői mérkőzésén.

Opten Vasas HC-UTE 3-4 (1-1, 1-2, 1-0, 0-1) - hosszabbítás után

A vendégek háromszor is vezettek, egyszer két góllal is, de mindig egyenlített a Vasas. Másfél perccel a vége előtt az előző játékhét legjobbjának választott Turbucz egalizált, Az első öt gólból négy emberelőnyből született.

A ráadásban az UTE volt veszélyesebb és a negyedik percben Bodó belőtte a győztes gólt.  Just pedig három gólpasszal zárt.

Az Újpest az ötödik helyre jött fel, a Vasas pedig a kilencedik. A piros-kékek kedden újra jégen lesznek, a DEAC-ot fogadják.

Nyilatkozat

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: „Nagyon ránk jött az Újpest az elején, nem nagyon tudtuk akkor még felvenni a tempót. Aztán szép lassan kezdtünk belejönni a meccsbe, a második harmad elején bekapott gól után elkezdtünk hajtani, hogy pontot vagy pontokat szerezzük. Egyet sikerült is, de úgy érzem, nem érdemeltük volna meg a plusz pontot.”

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Szó szerint a mérkőzés első felében történt az, amit mi szerettünk volna, nyomás alá tudtuk helyezni az ellenfelet és tényleg rengeteg helyzetet tudtunk kidolgozni, amiből azért egy 3-1-es előnyt össze tudtunk hozni. Több is lehetett volna, ha a helyzetek egy része bemegy. Utána cseréről cserére elaltattuk magunkat, és teljesen magunkra húztuk az ellenfelet. Sokkal okosabban kellett volna kezelni a helyzetet, hiszen a harmadik harmadban is voltak ziccereink. A hoki az ilyen, a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat. Sajnos három helyett most csak két ponttal gazdagodtunk.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV